Üdvözöllek!

Az alábbi bejegyzések az anya-magzat kapcsolatanalízissel és a pre-, illetve perinatális (azaz a születés előtti és születés körüli) pszichológiával kapcsolatos kérdéseket fejtegetik - szubjektív formában. Egy részük a szakirodalom magamon történő átszűrése, néhány bejegyzés pedig a témával kapcsolatos saját élményeim megosztása - kizárólag informatív - és semmiképpen nem ömlengős - céllal.

Kérdéseidet, véleményedet szívesen veszem vagy nyilvánosan, a bejegyzések alatt található "Megjegyzés"-re kattintva, vagy személyesen az evegvari@gmail.com e-mail címen.

Amennyiben még tudatosabban szeretnéd a méhedben fejlődő babával ápolni a kapcsolatot, vagy meg szeretnéd vitatni valaki hozzáértővel azon kérdéseidet, amelyek talán éppen blogom olvasása közben merült fel benned, a lap alján megtalálhatod az országban működő szakemberek elérhetőségét.

2008. december 28., vasárnap

A kapcsolatanalízis ismertetése - ismét más forrásból...

Blogom alapvető célja a témához kapcsolódó témák körbejárása. Alapvetően saját, szubjektív olvasatokra épül, de hasznosnak tartom azon informatív anyagok egy helyre gyűjtését, amely az idelátogatók érdeklődésére számot tart. Mondhatni, a kutatómunkát elvégzem én...:-)
Az alábbi bejegyzés a Kismama magazin 2005. februári számából a Hidas-Raffai módszert (én ezt tanulom most)az alábbiak szerint ismerteti:

"A terápia alatt az úgynevezett első interjún ismeri meg az analitikus a jövendő édesanya személyiségét, lelki teherbíró képességét, és adatokat gyűjt magzati korának élményeiről is. Ekkor mondja el, hogy a kapcsolatépítés kitartó és kemény munka, amelynek során magán a várandós nőn múlik a legtöbb. A terápia "mellékterméke", hogy az anya közben hozzáférhet saját magzati életének élményeihez is, és így lehetősége nyílik arra, hogy feldolgozza az esetleges sérüléseket. (...) Raffai szerint az anya a terápia révén képes üzeneteket küldeni a magzatának képek, gondolatok, fantáziák formájában, képes behatolni a baba lelkébe, érzékeli, és képek formájában meg is tudja jeleníteni az ő érzéseit. (...) A 36. héttől kifejezetten a szülésre, vagyis az elválásra készítik fel az anyákat. Hatására - a módszer kidolgozói szerint - könnyebbé válik a szülés és a születés élménye, hiszen a kismama könnyebben tudja befolyásolni testének működését, például lágyítani tudja a szülőcsatornát, ki tudja nyitni saját méhszáját." (22-23. o.)

Mikor érdemes kapcsolatanalízisbe kezdeni?

Nincs olyan, hogy túl késő vagy korán.

A klasszikus tanács a 20. héttől szól, és heti két alkalmat tekint ideális gyakoriságnak.
Ez e magközelítés abból indul ki, hogy a 20. héttől érzékel a magzat külvilági ingereket, magyarul ekkortól felel meg felfogóképessége a mi fogalmainknak.

Én ezzel azért nem értek egyet, mert a kommunikáció a babával lelki síkon történik, (nem szükséges fizikailag meghallania az üzeneteket), a magzat lelke pedig egyes szerzők (pl. a Dahlke szerzőpáros, 2001) szerint teljesen tudatos, így tökéletesen alkalmas a kapcsolatfelvételre a legkorábbi időponttól kezdve. (A transzperszonális megközelítés szerint már a fogantatást megelőzően is...)

A kapcsolatanalízis pszichoanalitikus alapokon nyugszik eredendően, amely a minél gyakoribb üléseket preferálja. De egyetlen alkalom is több, mintha valaki azért nem vágna bele, mert nem tudja hétköznapi életével összeegyeztetni a heti kétszeri üléseket. Vállaljon mindenki annyit, amennyit tud - a babával történő összehangolódás olyan élmény, amit egyetlen egyszer is érdemes átélni!

A kapcsolatanalízis

Nézzük, mit ír a Kismama 2004-es különszáma (2004/1) a kapcsolatanalízis mibenlétéről:

"Megdőlni látszik a régi elképzelés, hogy az újszülött "üres lappal" jön a világra, amelyet majd a külvilág hatásai írnak tele. Az anya-magzat kapcsolat jóformán a beágyazódás pillanatában létrejön, s attól kezdve élénk párbeszéd folyik kettőjük között. A lelki köldökzsinóron keresztül az édesanya belső világának rezdülései, boldogsága és szorongásai elérik a babát is. A magzat érzései útján tudatja, hogy hogy anyja miként hat rá, aki viszont a baba érzéseiben elmerülve, azokban olvasva megtudhatja, hogy éppen mi történik közöttük. Relaxált, alvásközeli állapotban ez a testérzetekben megmutatkozó kapcsolat tudatossá válhat. A kismama szakember segítségével kapcsolatba kerülhet magzatával, de egyedül is elérheti ezt az állapotot. Esténként próbáljunk ellazulni. Kellemes zene mellett összpontosíthatunk a testünkből érkező jelzésekre. Hangoldójunk rá az ő érzéseire, tükrözzük a mozgásait. Ha sikerül megtalálnunk a belső utakat, a kilenc hónap elteltével úgy fogjuk érezni, jól ismerjük egymást. Születéskor sem a fájdalmas elszakadást éljük majd meg, hanem a kapcsolat természetes folytatását."

2008. december 26., péntek

Anya-magzat kapcsolat

A baba-mama szimbiózis lelki értelemben is nagy jelentőségű, ugyanis a mama lelkivilága éppúgy meghatározza a baba fejlődését, mint a fizikai tápanyagok, amelyeket oly gondosan válogat össze gyermeke számára ebben az időszakban.

A gyermekvállalás olyan intenzív érzelmi töltéssel bír a nők nagy többsége számára, amely elegendő motiváló erővel bírhat a saját tudattalanukkal való szembenézésre. Erre kevesen vállalkoznak önszántukból a mindennapi élet során, a gyermekvállalás azonban olyan alkalmat teremthet a belső munkára, amely nem várja meg a feldolgozatlan konfliktusok életvezetést gátló patologizálódását. Az anya-magzat közötti kommunikáció ezáltal a tudattalan felé vezető út lehet, ahol olyan hírnök adódik, akitől a rossz hírt is fejvesztés terhe lehet mellett fogadni: saját gyermeke.

Az önismereti munka és a testi-lelki tudatosság több módszerrel is történhet: kismama-jóga, különböző relaxációs és meditációs technikák segítségével és természetesen a kifejezetten e sajátos szituáció kihívásaira válaszoló anya-magzat kapcsolatanalízis módszerével, melynek kidolgozója két magyar pszichoanalitikus: Hidas György és Raffai Jenő.

A személyiség kezdetei

Mikortól beszélhetünk önálló személyiségtől? A magzatok ultrahangos megfigyelése alapján azt mondhatni: már az anyaméhben. Egy olasz orvosnő, Alessandra Piontelli figyelt meg gyerekeket a terhesség alatt és a születést követően négy éves korukig, és azt találta, hogy a babák jellegzetes karaktere (amelyeket mozgásos viselkedésük alapján ismerhettek meg a megfigyelők) kontinuitást mutat a gyermekkori személyiségjegyekkel és viselkedésmintázattal. Magyarul, már egy 18-20 hetes magzatból ki lehet sakkozni, milyen kisgyerek (és felnőtt) lesz... Például, az a baba, aki folyton a köldökzsinórba kapaszkodott odabenn, mindig valamely felnőtt kezét fogta odakint, vagy az a magzat, aki látható élvezettel szopta a nyelvét, nyalta a méhlepényt, kortyolta a magzatvizet, odakint pillanatok alatt elhízott, olyan szenvedélyévé vált az evés.
Miért fontos ez? Számomra, pszichológusként az, hogy a terápiát már itt el kell kezdeni... :-) De viccet félretéve, ha odafigyelünk a baba jelzéseire (amire az anya-magzat kapcsolatfelvétel lehetőséget nyújt), komolyan vesszük, hogy neki is lehetnek félelmei és vágyai, a gyermeknevelést magunk számára is megkönnyítjük és megerősíthetjük vagy gyengíthetjük a gyerek egészséges lelki fejlődése szempontjából hasznos vagy káros tendenciákat.
Transzperszonális értelmezésben az olvasottak azt erősítették meg bennem, hogy kapunk egy gyereket, de ő nem a miénk. Nem mi formáljuk azzá, amilyen, hiszen ő már "valamilyen" még azelőtt, mielőtt megéreznénk a mozgását egyáltalán. Nem tudjuk honnan jön, a legtöbb, amit tehetünk, hogy teljes alázattal elfogadjuk az ő egyéniségét, és megpróbáljuk segíteni útján, ha már éppen minket választott.

A születési trauma

A szüléstől való félelem mögött gyakran a saját születés traumája áll, amely olyan erős lehet, hogy Fodor – egy magyar származású pszichoanalitikus – szerint sok gyerek emiatt nem születik meg.
De mitől is olyan traumatikus a születés? Mert egy szűk résen kell átpréselődni, ahol a bizonytalanság lelki terhén kívül (hogy most akkor merre is van a kiút?), konkrét fizikai nyomást és szorítást is át kell élni.
Grof LSD-vel folytatott kísérleteivel arra a megállapításra jutott, hogy a születéskor átélt testérzetek olyan lelki-emocionális lenyomattal is bírnak, mely alapmintául bírnak a későbbi élethez. A méh összehúzódásakor például a személy egy olyan kiúttalan helyzetet él meg, melyben passzivitást és tehetetlenséget él meg. A szülőcsatornán való áthaladás a halál és az újjászületés jegyében zajlik és ideális esetben a megszabadulás és megkönnyebbülés első élményéhez vezet. Ha ez az út rögösre sikeredik, később a személy jó eséllyel szenvedhet székrekedéstől, dadogástól, asztmától, migréntől, sőt akár gyomorfekélytől is.
A fogadtatás sem éppen barátságos: „odakint” az anya testénél jóval hűvösebb és jóval világosabb van, idegen kezek markolják (és még szerencse, ha nem ütögetik vagy lógatják), és kemény, éles szerszámok érintik az addig csak puhasághoz szokott testet. Csoda, hogy ellenségesnek éljük meg a külvilágot, ha ez az első élményünk az emberekkel való találkozásról? A vízben született, tehát a belső-külső világ közti átmenetet egy ismerős közvetítő közeggel megkönnyítő módon világra jött babák szemkontaktusa, értelmi-érzelmi fejlődése jobb, mivel ők mernek BÍZNI a világban.
Hogy hogyan tehető – Leboyer, az első szószóló kifejezésével élve - gyöngédebbé a születés, az megér egy másik bejegyzést…
És hogy hogyan lehet „gyógyítani” a születési traumát, ha nem ideális körülmények között születtünk? Látogasd meg a rebirthingdebrecen.blogspot.com oldalamat!

A legkorábbi kapcsolat

A terhesség elején nem könnyű létező személynek tekinteni a szívünk alatt hordott magzatot. Mégis fontos ez, hiszen ő létezése első másodpercétől kezdve a szülőktől eltérő genetikai kódot hordozó önálló entitás és kb. 7,5 hetes korára már mindent érez.

Nem csak a baba testének kifejlődése vesz 9 hónapot igénybe, hanem az anya és gyermeke közötti lelki kapocs kialakulása is.

Ehhez első gyakorlati lépésként hasznos lehet, ha HANGOSAN beszélünk hozzá!

A kisbaba ugyanis már a születés előtt elkezd kötődni a mamájához. A legújabb pszichoanalitikus elméletek szerint mindez az anya hangján keresztül történik (ahogy születést követően az anyamell segít tárgyiasítani a kapcsolatot). (Beckedorf, 2001)

Talán segít, ha úgy képzeljük ezt el, hogy a magzat a bőrével hall és a fülével lát. Ha elképzeljük, hogy magzatunk valóban lát bennünket, megértjük, miért annyira fontos a tudatos kapcsolatápolás e módja.

Nem csak a kapcsolat szempontjából fontos, hogy hangosan beszéljünk kisbabánkhoz a pocakban, hanem azért is, mert a baba fejlődését segítjük vele: mivel a hang változóan van jelen (hol beszél az anya, hol nem), a hang hiánya gondolkodásra készteti a babát. Ezáltal például elkezdi megtanulni, hogy elkülönítse önmagát az anyától, és az anyanyelv elsajátítása is megkezdődik.

A várandósság alatti pszichoterápia nehézségei

Ugyan mi motiválná az örömmámorban úszó, önmagát áldott állapotban érző kismamát egy olyan plusz erőfeszítésre, amely esetleg kényelmetlen kérdéseket vet fel, kiszakítva őt a gyermekvárás csak pozitív aspektusainak megéléséből? Különösen, mivel az anya tisztában van azzal, hogy szíve alatt hordott gyermeke aktív részese az ő felkavart érzéseinek, gondolatainak, és - ahogy erre Leff (1993) rámutat – ez „megakadályozza, hogy azt mondhassa, amit szeretne, nehogy ezzel bántsa a magzatot”.
Leginkább az ambivalens érzések felismerése. A gyermek egészsége, a jövőbeni helytállással kapcsolatos szorongás, a szüléstől való félelem vagy (legrosszabb esetben) egy olyan krízishelyzet, amely mindenképpen szakember segítségét igényli az anya (és így a magzat) testi-lelki egészségének megőrzése érdekében.
Bár nagyon kényelmes a várandósság kipárnázott békéjét megélni, végig azzal a boldog derűvel az arcunkon, amely a növekvő életnek és a kézzelfoghatóvá vált szeretetnek szól, minden elismerésem azon kismamáknak, akik meg merik kockáztatni a lelki béke megbillentését egy rövid időre, hogy még időben kigyomlálják a harmóniát hosszú távon veszélyeztető komplexusok magjait…

A várandósság alatti pszichés munka jelentősége 2.

A gyermekvállalás a személyiségfejlődés egyik legfontosabb mérföldköve. Ez logikus, hiszen a várandósággal és szülővé válással olyan horderejű változások járnak, amelyek próbára teszik a pár alkalmazkodó-készségét. És ez csak a felszín, hiszen ennél is mélyebben, a psziché rejtett rekeszeiben is megmozdul valami: a fogantatás az élet és halál nagy misztériumát idézi meg, az anya testében fejlődő magzat óhatatlanul aktiválja az anya saját testével, nőiségével és szexualitásával kapcsolatos tudattalan programjait, illetve a saját magzat-, illetve csecsemőkori emlékeket, a saját szülőkhöz, elsősorban az anyához fűződő viszonyról nem is beszélve.
Ez a belső munka nem feltétlenül kényelmes. A sokszor idealizált várandóssági időszak a magyar nyelvben terhes is lehet, amit sok más nyelv is hasonlóképpen fejez ki: a kezdődő új élet nyomatékot, hangsúlyt ad a fogadási időszaknak. A felkavarodó érzelmek és újraéledt hiedelmek e kusza hálóját érdemes (pszichoterápiával) kibogozni, mert hosszú távon profitálhatunk belőle. Az élet olyan esélyt kínál a gyógyulásra, amely ritkán adatik máskor meg.

2008. december 24., szerda

A várandósság alatti pszichés munka jelentősége

A várandósság időszaka nem csak passzív várakozás lehet, hanem olyan aktív "munka" is, amely a gyermek megérkezésére egy - a szülőszerepre lelkileg felkészült, tudatos – anyát/apát formál.
Ennek része az öntudatlanul átörökölt szülőminták felülvizsgálata, ahol előre szembesülhetünk azzal, mi az, amit átvettünk a saját felmenőink működésmódjaiból, értékeiből, elveiből a szülőség kapcsán. Természetesen nem ezek elvetésére van szükség, elég csak tudatosításuk annak érdekében, hogy ne automatikusan sodródjunk mi is tovább azon a csapáson, amit az előttük járók kitapostak, hanem legyen lehetőségünk esetlegesen az ő hibáikból tanulni és azokat nem utánuk csinálni.
Ide tartozik azonban a saját élettörténetünkkel való szembesülés is, hiszen már a pocakban lévő babának is saját története van azáltal, hogy milyen vágyak-fantáziák és esetlegesen előző traumák előzték meg a fogantatását. Ha szeretnénk, hogy a gyermekünk valóban tiszta lappal indulhasson az életbe, érdemes felgöngyölíteni a szálakat még érkezése előtt – a megszületésig még nagyon sok mindent meg lehet oldani úgy, hogy annak áldásos hatását a magzat fel tudja venni az anyával való nagyon szoros kötelék révén.
Leff (1993) ezért tartja a szülést egyenesen az anya személyes újjászületésének, ahol a baba méhben történő fizikai fejlődését párhuzamba állítja az anya pszichés gesztációjával.