Üdvözöllek!

Az alábbi bejegyzések az anya-magzat kapcsolatanalízissel és a pre-, illetve perinatális (azaz a születés előtti és születés körüli) pszichológiával kapcsolatos kérdéseket fejtegetik - szubjektív formában. Egy részük a szakirodalom magamon történő átszűrése, néhány bejegyzés pedig a témával kapcsolatos saját élményeim megosztása - kizárólag informatív - és semmiképpen nem ömlengős - céllal.

Kérdéseidet, véleményedet szívesen veszem vagy nyilvánosan, a bejegyzések alatt található "Megjegyzés"-re kattintva, vagy személyesen az evegvari@gmail.com e-mail címen.

Amennyiben még tudatosabban szeretnéd a méhedben fejlődő babával ápolni a kapcsolatot, vagy meg szeretnéd vitatni valaki hozzáértővel azon kérdéseidet, amelyek talán éppen blogom olvasása közben merült fel benned, a lap alján megtalálhatod az országban működő szakemberek elérhetőségét.

2009. január 9., péntek

A kapcsolatanalízis haszna - aktív kontroll

„A magzati kommunikáció képes az anyák vagy a babák biológiai rendszerében beálló kedvezőtlen változások megállítására, visszafordítására is. Ha úgy tetszik, ezzel a módszerrel méhen belül lehetséges lélektani úton operálni. Például a kapcsolatanalízisben a kismama magzata fájdalmat jelzett az egyik veséje felől. Másnap ultrahangon kiderült, hogy a baba veséje tele van cisztával. Az orvosi konzílium úgy döntött, hogy a baba születése után megoperálják, esetleg ki is veszik a veséjét. Ám az édesanya ekkor megkezdte a baba mentális gyógyítását. Két hét múlva jelentős javulást, újabb két hét elteltével a vese gyógyulását mutatta ki az ultrahang. Ugyancsak mentális úton lehetséges pl. az elöregedett placenta teljes regenerálása, s ma már hétköznapi dolognak számít a méhszájra húzódó placenta helyretétele is lélektani technikákkal, elhárítva a császármetszés veszélyét.” (Párbeszéd az anyaméhben, FITT MAMA, 2004. március/április, 46-47.o.)

A kapcsolatanalízis haszna - a baba szempontjából

Ismét más forrából:

„Az ún. kapcsolatanalízissel született babáknak stabil én-határaik alakulnak ki, így később sokkal védettebbek lesznek a pszichoszomatikus megbetegedésekkel szemben, elsődleges nyeresége pedig az, hogy megteremti egy autonóm, kreatív személyiségfejlődés alapjait. Tudományos kutatások igazolják, hogy a magzatok pszichikuma már kezdettől működik és fejlődik, tehát a magzat megérzi, hogy édesanyja várja-e őt, vagy nem kívánt gyermekként fog megszületni.” (Párbeszéd az anyaméhben, FITT MAMA, 2004. március/április, 46-47.o.)

Hogyan zajlik a kapcsolatfelvétel?

A kapcsolatfelvétel a babával relaxált állapotban történik, melynek során az első lépés az anyaméhvel való kapcsolat megtalálása. Megtaláljuk (néha ez is kihívás), megsimogatjuk, majd megkérjük a méhet, hogy engedjen be minket annak érdekében, hogy elérhessük a gyermeket. A méh külön entitás, az első információt az ő állapotáról kapjuk - esetleges problémák, elakadások már itt kiderülhetnek.
A terapeuta elsősorban kísérő-támogató (klasszikus analitikus helyzetben esetleg értelmező) szerepet tölt be, beavatkozása csak érzelmileg igen megterhelő tartalmak felbukkanása esetén szükséges. A mamák választhatnak, hogy folyamatosan beszámolnak a felbukkanó érzetekről, képekről, vagy csak utólag adnak-e összefoglalást.
A fokozatosság rituálé jelleget ölt, amely a kapcsolatfelvételt lezáró elköszönésben is megnyilvánul.

Tabu?

Koreában a megszületésig nem beszélnek a magzatról. Nálunk csak 12 hetes koráig - nem illik. Mert addig bármi történhet. És akkor nem megtörténtnek tekinthetjük…?
A pszichológusom –amikor a rámzúdúló újdonság hevében azt fejtegettem, hogyan alakul át az életem – így próbált kijózanítani: ugyan, ne vegyek már egy hat hetes várandósságot készpénznek.
A graviditást hivatalosan megállapító orvos 7 hetesen csak annyit mondott „hát ez még ugye nem is terhesség”.
Amikor 10 hetesen kénytelen voltam közölni a környezetemmel, hogy nem él a baba, -a hozzám legközelebb állók őszinte sajnálatán kívül természetesen - éreztem annak a kimondatlan mondatnak a csöndjét, hogy „na látod, túl korán örültél”.
Nem, nem gondolom, hogy feleslegesen örültem. Örömből 6 hét is több, ha véget is ér, mint 6 hét visszafojtott titkolózás.
Mintha szégyen lenne elveszteni a babánkat – ez a logikája számomra annak, hogy sokan hibának tartják, hogy nem vártam meg a 12 hetet a nyilvánosságra-hozataltól.
A hír hallatán majdnem minden nőismerősömről kiderült, hogy ő is így járt. Megdöbbentett az ez-irányú visszajelzések mennyisége – persze nem lep meg, hogy spontán nem meséltek fájdalmas élményeikről… de egy kicsit az a benyomásom is támadt, hogy ez egyszerűen TABU.
Nem része a társadalmi diskurzusnak, ami az anyaságról szól – hogy az anyává válás útja igen fájdalmas, és nem csak a szülés miatt.

Újabb érv a várandósság alatti pszichés munka mellett

Sokan épp elég bizonytalanok saját értékeikben a gyermek okozta felelősség nélkül is.
Ilyen esetben a gyermekvállalás öntudatlanul is azt a célt szolgálhatja, hogy az egyén előszedje rejtett erőforrásait, és az anyaszerep által rá legyen kényszerítve a magabiztosságra. Sokaknál azonban – hiába ez a cél – a terhesség a saját gyengeségének tudatosulását hívja elő, azt a helyzetet teremtve, hogy – ezt nem feltétlenül tudatosítva persze – hogy az anya magzatát kis élősködőnek tekinti. Előfordul, hogy az önbizalomhiány önmarcangolásba fordul, amely az anyai kompetenciát támadja – szintén a baba-mama kapcsolatot rontva ezzel.