Üdvözöllek!

Az alábbi bejegyzések az anya-magzat kapcsolatanalízissel és a pre-, illetve perinatális (azaz a születés előtti és születés körüli) pszichológiával kapcsolatos kérdéseket fejtegetik - szubjektív formában. Egy részük a szakirodalom magamon történő átszűrése, néhány bejegyzés pedig a témával kapcsolatos saját élményeim megosztása - kizárólag informatív - és semmiképpen nem ömlengős - céllal.

Kérdéseidet, véleményedet szívesen veszem vagy nyilvánosan, a bejegyzések alatt található "Megjegyzés"-re kattintva, vagy személyesen az evegvari@gmail.com e-mail címen.

Amennyiben még tudatosabban szeretnéd a méhedben fejlődő babával ápolni a kapcsolatot, vagy meg szeretnéd vitatni valaki hozzáértővel azon kérdéseidet, amelyek talán éppen blogom olvasása közben merült fel benned, a lap alján megtalálhatod az országban működő szakemberek elérhetőségét.

2013. július 17., szerda

És ha nem sikerül "jól" szülni?

Az elmúlt évtizedek medikalizált szülészeti gyakorlatának ellensúlyozásaképp szükség van az olyan cikkekre, amelyek a születés pszichés hatásairól szólnak. Minél többen érzik és tudják a születés körüli bánásmód jelentőségét, annál humánusabb lesz a kórházi gyakorlat. Azt tapasztalom, hogy egyre több kismama kérdőjelezi meg a rutinszerűen alkalmazott  - de sok esetben indokolatlan - oxytocin, gátmetszés, stb. alkalmazását, mert tájékozottak. A felkészültség az, ami  "a rendszer" tehetetlenségi nyomatékával szemben némi egyéni érdekképviseletet tud kifejteni, ami igen fontos, ugyanis a szülő családnak egyedi és megismételhetetlen élményben lesz része. Sokszor apróságokról van szó. Nekem biztos nem jutott volna eszembe a hunyorgó újszülöttemet látva, hogy megkérjem az orvost a villany lekapcsolására, ha nem olvasom Leboyer gyöngéd születéséről szóló könyvét. Senki nem sérült a szakmai kompetenciájában, mindenkinek mindegy volt, hogy mennyi fény van - csak a babámnak nem. Lehetőséget adtunk neki, hogy az szúrós fény és elvakítás helyett nyugodtan megszemlélhesse a világot, amelybe érkezett.
A szülés tervezésének azonban megvannak a maga korlátai. Sok előre nem látható körülmény határozza meg a szülés tényleges lefolyását, úgyhogy ha valahol érvényes a mondás, hogy "ember tervez, Isten végez", akkor itt maximálisan. Mindig óva intem a kismamákat azon felelősség felvállalásától, hogy azt gondolják, hogy a szülés rajtuk múlik. Felesleges bűntudattal terhelik magukat, ha nem minden sikerül úgy, hogy szerették volna. 
A születés a gyerek sorsa. Ugyanúgy, ahogy az élete folyamán végig, segíthetünk neki, támogathatjuk, de nem kímélhetjük meg a nehézségektől. Tervezhetünk neki gyöngéd születést, ha neki nem arra a tapasztalatra van szüksége. Szerintem egy aranyszabály van: tegyünk meg mindent, ami rajtunk múlik és fogadjuk el azt, ami nem.
Mindazonáltal én hiszek abban, hogy a tudás mindig hatalom! A jól informált szülésre készülés akkor is a kontroll-, és kompetenciaérzést ad, ha nem a személyes elképzelések szerint alakulnak a dolgok. A kapcsolatanalízis gyakorlatában azt látom, hogy a lelki folyamataikkal hónapok belső munkájával összhangba kerülő, a szülésre tudatosan készülő kismamák akkor sem élik meg traumatikusan a szülést, ha az beavatkozásokkal terhelt, komplikált szülés volt.
Ami pedig a gyerekeinket illeti: a sérülések óhatatlan részét képezik az emberi életnek, sőt, épp ezek jelentik a fejlődés mozgatórugóit. Ha minden rendben lenne, nem lennénk motiváltak küzdeni, változni, megoldást találni. A születési mintázat  - és ennek jelentőségének ismerete - kulcsot adhat a szülők kezébe azzal kapcsolatban, hogyan segíthetnek a gyerekeiknek.