Üdvözöllek!

Az alábbi bejegyzések az anya-magzat kapcsolatanalízissel és a pre-, illetve perinatális (azaz a születés előtti és születés körüli) pszichológiával kapcsolatos kérdéseket fejtegetik - szubjektív formában. Egy részük a szakirodalom magamon történő átszűrése, néhány bejegyzés pedig a témával kapcsolatos saját élményeim megosztása - kizárólag informatív - és semmiképpen nem ömlengős - céllal.

Kérdéseidet, véleményedet szívesen veszem vagy nyilvánosan, a bejegyzések alatt található "Megjegyzés"-re kattintva, vagy személyesen az evegvari@gmail.com e-mail címen.

Amennyiben még tudatosabban szeretnéd a méhedben fejlődő babával ápolni a kapcsolatot, vagy meg szeretnéd vitatni valaki hozzáértővel azon kérdéseidet, amelyek talán éppen blogom olvasása közben merült fel benned, a lap alján megtalálhatod az országban működő szakemberek elérhetőségét.

2013. május 22., szerda

Mai csecsemőkép

A csecsemőkutatások az alábbiak szerint módosították elképzelésünket a korai személyiségfejlődésről:
„A csecsemők születésüktől fogva kezdik tapasztalni bontakozó önérzékelésüket (sense of self). Eleve úgy vannak megszerkesztve, hogy tudomást szerezhessenek az önszervező folyamatokról. Sohasem élnek át olyan időszakot, amelyben önmaguk s mások nem különülnek el. Sem a kezdet kezdetén, sem a csecsemőkor bármely időpontjában nem keverik össze magukat a másik személlyel. Arra is fel vannak készítve, hogy különlegesen érzékenyek legyenek a külső társas eseményekre, és sohasem élnek át autisztikus jellegű korszakot.
A 2-6. hónapig tartó időszak alatt a csecsemők megszilárdítják önmaguk bensejének (szelfmagjuknak) érzetét, mint különálló, összetartozó, körülhatárolt, fizikális egységet, amely a saját hatóerő, a saját érzelmek és az időbeli folytonosság érzékelésével jár együtt. Nincs olyan szakasz, amelyet valamiféle szimbiózis jellemez. A durván 9-18. hónapig tartó életszakasz elsődlegesen nem arra szolgál, hogy a függetlenség vagy az autonómia vagy az individuáció fejlődésbeli feladatát megoldja – vagyis hogy a gyermek elszakadjon és megszabaduljon az elsődleges gondviselőtől. Ugyanilyen mértékben szolgálja azt, hogy valaki mással interszubjektív egyesülést keressen és teremtsen, amiben ebben az életkorban nyílik lehetősége. Ez a folyamat annak felismerését jelenti, hogy az ember szubjektív élete  - lelki tartalmai és érzelmi sajátságai megoszthatók másokkal. Miközben tehát az elkülönülés sikeresen folyhat a személyes tapasztalatszerzés egyes területein, ugyanabban az időben a másikkal való együttlét új formái is fejlődésnek indulnak a szelfmagunkról szerzett tapasztalat, a szelfélmény más tartományaiban.” (Stern: A csecsemő személyközi világa, 19-20. o.)
Mindez azért érdekes számunkra, anya-magzat kapcsolatanalízissel foglalkozók számára, mert összhangban van azzal az intelligens magzat-képpel, ami munkánk alapja. Elég nagy ellentmondás lenne aközött, ha arra bátorítanánk a kismamákat, hogy bátran merjék megtapasztalni kisbabák egyéniségét, hogy megtapasztalhassa elkülönültségét (Raffai szerint ez prevenciós jelleggel megakadályozza a későbbi pszichotikus zavarokat, így a differenciálódás elősegítése az anya-magzat kapcsolatanalízis egyik legfontosabb célja), és aközött, hogy a klasszikus pszichoanalitikus elméletek (pl. Mahler) szerint a baba első hónapjaiban vagy egyáltalán nincs tudatában létezésének és a környezetével való kapcsolatnak (autisztikus fázis), vagy össze van olvadva az anyával (szimbiózis). Ha a mahleri elmélet megállná a helyét, a babának születésekor vissza kellene zuhannia a fejlődésben (jó nagyot!). Szerencsére a mai kutatási eredmények inkább a fenti idézetben foglaltakat igazolják, tehát van értelme fejleszteni a baba önérzékelését és kapcsolati mintázatait már odabent az anyaméhben is.

2013. május 21., kedd

A csecsemő szubjektív világa

Kicsit átevezek a postnatális (azaz "születés utáni") területre, ha megosztom a legújabb kutatási eredményeket azzal kapcsolatban, hogy hogyan érzékeli a kisbaba önmagát és a világot, még jóval azelőtt, hogy az élményeit meg tudná figyelni és nyelvi köntösbe öntve meg tudná osztani.
Nincs okunk ugyanis feltételezni, hogy azért, mert e nyelvi bravúrra nem képes, ne szerezne arról tapasztalatot, hogy ő VAN, saját, egységesen megélt testtel, hatóerővel, szándékokkal. Sőt, kísérletekkel igazolható, hogy a baba a fenti képességekkel rendelkezik és ezen élmények jelentik a személyisége alapjait, amit leginkább problémák esetén érhető tetten. Hatóerő nélkül például "bénultság fog el, saját cselekvéseinket idegennek érezzük, úgy tűnhet, elveszítjük uralmunkat a külső hatótényezők felett", a fizikai egység érzékelése nélkül a testélmény széttöredezettsége, a testenkívüliség élménye, a valóság körvonalainak elmosódása léphet fel, a folytonosság érzékelésének hiányában emlékezetkiesések fordulhatnak elő.  Ha nem tanuljuk meg érzékelni érzelmeinket csecsemőkorban, nem érezhetünk életörömet és szétesett érzelmi állapotok léphetnek fel, szubjektív önmegélés nélkül nem tudunk másokkal kapcsolatban lenni, és ez felel a kozmikus magány érzéséért, stb. (Stern)
Hogy fordítható ez le a gyakorlatba? Úgy, hogy gyermekeinknek segíteni kell abban, hogy ezekben a készségekben fejlődjenek. Ha pl. a baba sír - azaz akar valamit, és ehhez tartozóan próbál cselekedni is saját eszköztárának megfelelően -, akkor arra reagáljunk. Ezzel visszajelzést adunk neki arról, hogy érzései, vágyai, szükségletei valóban léteznek, és van értelme ezt megélni és kifejezni, mert annak van hatása. Mindennek ráadásul időbeli lefutása van, tehát alakul a folytonosság-élménye, összhangban a testérzékelésében beállt változásokkal (azaz pl. éhes volt és megéli, hogy ő ezt jelezte, anya őt megértette és közösen tettek valamit, aminek az eredményeképpen megszűnt az a kellemetlen érzés a pociban.)  A "sírni hagyás" nem csak azért káros, mert stresszhormonokat termel a szervezetben, ami tönkreteszi a baba idegrendszerét, hanem azért is, mert nem tesz szert a fent vázolt személyiségmag-építő tapasztalatra. Rengeteg példát írhatnék még, és fogok is, de mára legyen elég ennyi. :-)

(Irodalom: Daniel N. Stern: A csecsemő személyközi világa, Animula Kiadó, ami nem egy csecsemőgondozási, vagy csecsemőnevelési könyv, tehát csak annak ajánlom, aki mélyen bele akar menni a pszichológiai részébe és érti a szakzsargont... :-))


2013. május 16., csütörtök

2013. május 5., vasárnap

Szülésfelkészítés az anya-magzat kapcsolatanalízis gyakorlatában

Szülésfelkészítő tanfolyamokon való részvételre több lehetőség is van (további információ a linkgyűjteményben "Szülésfelkészítés" néven található), illetve mind a Klinika, mind a Kenézy tart "papás szülésre" való felkészítést, ami elsősorban a kórházi protokollal, körülményekkel és helyszínnel való ismerkedést teszi lehetővé. Ahány ház, annyi szokás-  minden szülésfelkészítő program más szempontokat tart szem előtt, és mindezeknek külön-külön megvan a létjogosultsága. Én arról mesélek most, hogy az anya-magzat kapcsolatanalízisben hogyan történik a szülésre/születésre való felkészítés.

Egyrészt a szülésre és a születésre is készülünk - azaz a baba és a mama hangolódik lelkileg (ez a kapcsolatanalitikus felkészítés legfőbb "csapásiránya"). Van, amikor a babának van inkább segítségre szüksége (például mert megrémíti a gondolat, hogy véget ér az édesanyjával a kapcsolat), van, amikor az anyát kell segíteni abban, hogy el tudja engedni a gyermekét.
Ez a folyamat is egyéni dinamikát követ, de immár rögzített programon keresztül, melynek tartalmát Dr. Raffai Jenő dolgozta ki. Összesen 8-9 alkalom folyamán (amiben már az apukák is aktívan részt vesznek) olyan szövegek felolvasására - és a babának való elismétlésére - kerül sor, amelyekből a baba megtudja, mit is jelent az, hogy megszületik, részletesen megismeri ennek a folyamatát, tájékoztatják arról, mi fog vele történni a születés után, illetve számos alkalom érzelmileg segíti a búcsúzkodást. A szülés traumatikus volta sokszor abból adódik, hogy a babának fogalma sincs arról, hogy mi történik vele. Ennek a szorongásnak elejét lehet venni azzal, ha az  - egyébként is megterhelő - események abba a biztonságos keretbe vannak helyezve, hogy "na, ez az, amiről beszéltünk".  Az anya-magzat kapcsolatanalízis során is beszélünk praktikus dolgokról, de elsősorban azzal a célzattal, hogy a kiszámíthatatlan szülésben minél több kiszámítható és ismerős faktor legyen, ezzel csökkentve az anya félelmét a szüléstől. Nem titkolom sosem, hogy a minél háborítatlanabb szülés pártján állok, mert szerintem lélektanilag ez szolgálja legjobban az anya és a baba érdekeit, de mindig abban támogatom a kismamákat a közös munka során, hogy a saját álláspontjukat alakítsák ki abban, hogy számukra mit jelent a biztonság, az orvosuk iránti bizalom.