Mikortól beszélhetünk önálló személyiségtől? A magzatok ultrahangos megfigyelése alapján azt mondhatni: már az anyaméhben. Egy olasz orvosnő, Alessandra Piontelli figyelt meg gyerekeket a terhesség alatt és a születést követően négy éves korukig, és azt találta, hogy a babák jellegzetes karaktere (amelyeket mozgásos viselkedésük alapján ismerhettek meg a megfigyelők) kontinuitást mutat a gyermekkori személyiségjegyekkel és viselkedésmintázattal. Magyarul, már egy 18-20 hetes magzatból ki lehet sakkozni, milyen kisgyerek (és felnőtt) lesz... Például, az a baba, aki folyton a köldökzsinórba kapaszkodott odabenn, mindig valamely felnőtt kezét fogta odakint, vagy az a magzat, aki látható élvezettel szopta a nyelvét, nyalta a méhlepényt, kortyolta a magzatvizet, odakint pillanatok alatt elhízott, olyan szenvedélyévé vált az evés.
Miért fontos ez? Számomra, pszichológusként az, hogy a terápiát már itt el kell kezdeni... :-) De viccet félretéve, ha odafigyelünk a baba jelzéseire (amire az anya-magzat kapcsolatfelvétel lehetőséget nyújt), komolyan vesszük, hogy neki is lehetnek félelmei és vágyai, a gyermeknevelést magunk számára is megkönnyítjük és megerősíthetjük vagy gyengíthetjük a gyerek egészséges lelki fejlődése szempontjából hasznos vagy káros tendenciákat.
Transzperszonális értelmezésben az olvasottak azt erősítették meg bennem, hogy kapunk egy gyereket, de ő nem a miénk. Nem mi formáljuk azzá, amilyen, hiszen ő már "valamilyen" még azelőtt, mielőtt megéreznénk a mozgását egyáltalán. Nem tudjuk honnan jön, a legtöbb, amit tehetünk, hogy teljes alázattal elfogadjuk az ő egyéniségét, és megpróbáljuk segíteni útján, ha már éppen minket választott.
