Üdvözöllek!

Az alábbi bejegyzések az anya-magzat kapcsolatanalízissel és a pre-, illetve perinatális (azaz a születés előtti és születés körüli) pszichológiával kapcsolatos kérdéseket fejtegetik - szubjektív formában. Egy részük a szakirodalom magamon történő átszűrése, néhány bejegyzés pedig a témával kapcsolatos saját élményeim megosztása - kizárólag informatív - és semmiképpen nem ömlengős - céllal.

Kérdéseidet, véleményedet szívesen veszem vagy nyilvánosan, a bejegyzések alatt található "Megjegyzés"-re kattintva, vagy személyesen az evegvari@gmail.com e-mail címen.

Amennyiben még tudatosabban szeretnéd a méhedben fejlődő babával ápolni a kapcsolatot, vagy meg szeretnéd vitatni valaki hozzáértővel azon kérdéseidet, amelyek talán éppen blogom olvasása közben merült fel benned, a lap alján megtalálhatod az országban működő szakemberek elérhetőségét.

2009. április 25., szombat

Gyászmunka, de hogyan?

Egy várandósság megszakadása éppúgy meggyászolandó, mint bármilyen más veszteségé, akármilyen korán történt is. Ha a babával még nem is alakult ki élő kapcsolat, a fantáziaképével igen, és az álom elvesztése is fájdalmas, amelyet komolyan kell vennünk. Ha ez nem történik meg, a nem elengedett baba képe beárnyékolja az újabb testvér érkezését és a várandósság terhesség lesz, hiszen folyamatosan szorongás terheli.
Hogy ez hogyan történik a gyakorlatban, arra mondok saját példát. Persze ez egy folyamat, amelynek több stációja van. Én némileg felpörgettem az eseményeket az általam használt módszerek önalkalmazásával, de ez nem követendő példa... :-)
Először rebirthinggel engedtem útjára azt a babát, akit a kapcsolatanalízises imaginációval mindenáron meg akartam tartani - olyan sikeresen betapasztottam a kapcsolatfelvételkor tapasztalt örvény alját, ami már a vetélést jelezte, hogy amikor a szomorú tény felfedezése és a küret után 2 héttel megcsináltam az első rebirthing-légzésemet, meglepve tapasztaltam, hogy ő még mindig ott van, épp úgy, ahogy odarögzítettem a kívánságommal. Biológiailag a teste már nincs meg, de a lenyomata a lelkemben igen... Meddig ücsörgött volna még a méhemben, ha nem lélegzem ki magamból...?
Aztán sírt helyettem a méhem véres könnyeket... Én nem mertem belemenni ebbe a fájdalomba, bevallom kerek perec. Kellett volna, tudom, de hát a hóhért is akasztják néha, ezt nem tankönyvi módon csináltam. De amikor már orvosilag teljesen megmagyarázhatatlanul még mindig véreztem, csak elővettem a tudományomat és "elbeszélgettem" a méhemmel, és kiderült, hogy ő végzi el helyettem a piszkos (gyász)munkát. Na, ekkor jól összeszedtem magam, visszavettem a saját feladatomat, sírtam egy nagyot (kettőt), és rá egy héttel teherbe is estem újra... :-)
Persze ezzel még nincs vége! Mert hiba lenne azt gondolni, hogy mindent elintéztem, ha újra meg tud foganni egy baba... Ó, nem. Csak jól megterheljük a maradékkal a kis jövevényt. De annak a kísértésnek, hogy újra várandós legyek, még én, akinek ez a szakmája, se tudtam ellenállni. Úgyhogy jött az 5 hét masszív, non stop -hányinger, hogy folyamatosan kapjam a visszajelzést a testemtől, hogy zajlanak a folyamatok. Abból jöttem rá, hogy ennek pszichés háttere van jócskán, amikor egy fél napra abbamaradt és én teljesen bepánikoltam. Úgyhogy ezen a ponton igénybevettem az orvostudomány áldásos segítségét, és kirohantam a klinikára egy extra ultrahangra.
A teljes nyugalomhoz viszont még egy rituális álom: tegnap éjszaka édesanyámmal eltemettem az előző gyermekemet. A tankönyv azért bevillant - azt tanultuk, hogy meg kell nézni a halott magzatot, hát erre emlékezve ott az álomban kényszerítettem magam erre, pedig hjaj de féltem tőle... De mégis megtörtént (és igaza van az okosoknak, kellett), ez volt az igazi búcsú. És másnap reggelre végre arra ébredtem, hogy visszatért belém az élet...

2009. április 18., szombat

Születés Hete

Idén is megrendezésre kerül a Születés Hete, szerintem nagyon jó programokkal. Persze ez szerénytelenségnek is tűnhet, mivel én magam is tartok egy előadást (beszélgetéssel fűszerezve) május 21-én 18.10-kor az alábbi témában:

Várandósság vagy terhesség? – Azaz: Milyen az elég jó anya? Milyen személyiségbeli változásokkal jár az anyaság? Hogyan alakulnak át kapcsolataink? Milyen nehézségekkel kell megküzdeni az anyává válás pszichés útján?

Szeretettel várunk benneteket!

2009. április 15., szerda

Saját születés - saját minta - LEGYÜNK INTERAKTÍVAK

Kedves Olvasók!

Nagy örömmel látom az oldalaim népszerűségét, valószínűleg azért, mert olyan témákról írok, amelyek mindenkinek megmozgatják a fantáziáját a saját élményeivel kapcsolatban. Játékra hívnálak hát benneteket - osszátok meg velünk saját születésetek történetét, megpróbálva levonni a tanulságot, hogy mi lehet az életekben az a minta, ami köthető ehhez. Hajrá, lehet nyomozni, anyukát kifaggatni (biztosan szívesen mesél erről) - és ezzel máris egy fokkal tudatosabban élitek az életeteket! Használhatjátok a blog adta megjegyzés lehetőséget a bejegyzés végén, vagy küldhetitek a történeteket az e-mail címemre (evegvari@gmail.com), ez esetben feldolgozva, név nélkül válnak közkinccsé.

Hogy mire is gondolok, lásd a saját történetem.
Az rám mind igaz, amit az elhúzódó vajúdásról és a farfekvéses babáról írtam, de van itt még valami.
Én 10 hónapra jöttem a világra, ami abban az időben (35 éve) még lehetséges volt, ugyanis nem indították be a szülést 2 héttel a kiírt időpont után automatikusan. Ugyan volt valami halvány jele annak, hogy végre valahára elindult a vajúdás, de én továbbra sem moccantam egy tapodtat sem, olyannyira, hogy végül megszűnt a magzati szívhang, és - mivel császárra nem volt idő - nem volt más választás, mint hogy édesanyámat körülállták, ahányan csak köré fértek és fizikai erővel kipréseltek belőle.
Mi itt a minta? Hát az, hogy nem akartam világra jönni, sehogyan se. Képzeljük csak el, hátat fordítok a kijáratnak (a farfekvéssel), és csak várok, várok... Ha rajtam múlt volna, sose születek meg, hiszen gyakorlatilag "kiütöttem" magam, megvártam, míg meghalok. De a világ csak utolért, és kívülállók rákényszerítettek, hogy igenis csináljam a dolgomat. Kiszedtek, újraélesztettek (hihetetlenül pontosan újraéltem rebirthingben például amikor újra dobogni kezdett a szívem) - és azóta is azt érzem, hogy nekem dolgom van. Úgy "elszégyelltem" magam ezért a kezdeti hezitálás miatt, hogy azóta folyamatosan erőfeszítéseket teszek, hogy leküzdjem a tehetetlenség-érzésemet (amit még nem tudtam teljesen feloldani rebirthinggel, mert visszatér az álmaimban). Érdekes módon úgy alakítottam az életemet, hogy az pontosan tükrözi, mit is gondoltam én az anyaméhről: hogy az az egyetlen biztonságos hely a világon. Most sem hagyom el a lakást - akár napokig. Azzal, hogy itthon dolgozom, a világ "házhoz jön". Mint azok a kezek, akik utánam jöttek a kis odúba és mégiscsak találkozásra kényszerítettek.

A személyiség alakulása a születés fényében II. - Születéstípusok

Mivel a születés élet-halál kérdése, a világrajövetelünk során szerzett tapasztalatokra alapozzuk a későbbi túlélő-stratégiánkat. Az alábbiakban néhány születéstípust ismertetek Deike Begg (1999) Rebirthing-légzéssel szerzett tapasztalatai alapján.

Gyors szülés
A gyorsan születettek mindent szeretnek gyorsan csinálni, és türelmetlenek lesznek, ha várniuk kell. Mindenhol a leghatékonyabb megoldást keresik, és a kényszerű kitérők szorongással és feszültséggel töltik el őket. Arra kell odafigyelniük, hogy a kitartó munkát igénylő feladatokat se adják fel.
Elhúzódó vajúdás
Ahol a szülés folyamata valamilyen akadály révén lelassult, és a babának küzdenie kell a kijutásért, ott az egyén a későbbiekben is azt éli meg, hogy mindenért meg kell küzdenie, hogy az élet egy harc. A születés körülményeitől függően tovább színezheti a képet, hogy az illető a folyamatos reménytelenség és tehetetlenség állapotában éli-e le életét, mások segítségére várva, vagy egyszerűen a kitartást és a türelmet viszi tovább az élményből.
Császármetszés
Ebben az esetben a babának nem kell küzdenie, így látszólag ez a születés legkényelmesebb módja. De.
Az anya és az orvos időbeosztásához igazított (elektív) császármetszés esetén - tekintve, hogy semmi jele annak, hogy valami változás fog történni, nem indulnak meg a szüléssel járó hormonális változások, méhösszehúzódások – a gyermeket óriási sokként éri a minden átmenet nélküli váltás az anyaméh biztonságos, meleg, puha közegéből a rideg külvilágba. Ez félénkséget, önbizalomhiányt okoz a későbbiekben, azt az érzést, hogy „egyedül nem szabad csinálnom semmit”. Az ilyen gyerekeknél elég komoly szeparációs szorongás figyelhető meg.
Más a helyzet azokban az esetekben, ahol a baba készenállása szabja meg a folyamat elindulását és az anya és a magzat is küzd a megszületésért. A császármetszés itt azt a mintát jelzi, hogy „csinálom a dolgom, ahogy tudom, és ha valami nehézség adódna, úgyis történik valami, ami kihúz a pácból.” Ezek az emberek nagyon szerencsések az életben, hiszen valahol mélyen tudják, hogy úgyis minden jóra fordul.
Farfekvéses baba
Ezek a gyerekek rossz irányban helyezkednek el és később is jellemző lesz az életükre, hogy rossz irányba mennek, rossz döntéseket hoznak. Gyakran csak 35-40 éves koruk után találják meg a helyüket a világban, addig zsákutcákban, kerülőutakon kóvályognak, állandóan eltereli valami őket a helyes útról.

A személyiség alakulása a születés fényében I.

Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Ilyen kérdés az, hogy a születés határozza-e meg a személyiség alapmintáját, hiszen ez az első komoly pszichés alapélmény, mely imprinting jelentőségű. Felismerve, hogy mi volt az a tapasztalat, amit világra-jöttünknél elsőként megéltünk, sok működésmódunkat, automatikus hiedelmünket megmagyarázhatja. A tudatosítás lehetőséget ad a módosításra, vagy ha erre képtelenek vagyunk is, legalább feloldozást adhatunk magunknak… 
A másik lehetőség - transzperszonális megközelítéssel – hogy a lélek már a születést is a tanulandó lecke alapján választja ki, felvillantva az élet későbbi alapsémáját, így nem a születés formál minket, hanem csak jelzi, mire számíthatunk. Asztrológiai körökben például lehet tudni, hogy a Pluto együttállása az aszcendenssel nehéz születést jelez, ami viszont elképzeléseik szerint egy azt megelőző nehéz halál tükre – úgy jövünk vissza, ahogy távoztunk. Ez utóbbi értelmezés esetén különösen hasznos tudatosan rálátnunk a születésünk által nyújtotta „alapképletre” annak érdekében, hogy életünket egy magasabb tudatossági szinten élhessük meg.

2009. április 14., kedd

Az anyává válás FOLYAMAT - az első lépések

A terhességgel kapcsolatos könyvek a fizikai változásokról (azaz terhelésről) szólnak elsősorban, pedig a várandósság épp úgy szól (ahogy ezt az elnevezés is jelzi) a várakozás állapotáról, ami egy teljesen új szerepre hangolja át a leendő szülőket.
Az első három hónap fizikailag megterhelő – ami lelkileg azzal a következménnyel jár, hogy szembesíti a kismamát a terhesség tényével, és a mindennap jelentkező hányinger adott esetben egy pillanatra sem engedi feledni azt. Ez villámgyorsan az átértékelés időszakává avatja a külsőleg még leplezhető folyamatot: egy sokgyermekes anyuka ezt úgy fogalmazta meg, hogy az első trimeszterben jött rá mindig, hogy az egészségnél semmi nem fontosabb. A mama, abbéli igyekeztében, hogy túlélje az első heteket, szembesül azzal, hogy ez valóban „más” állapot, és felkészül arra, hogy a külvilág előtt is felvállalja a gyermekvárás tényét. Hogy erre ki mikor készül fel, az sok tényező függvénye, de sokat elárul, hogy ki mikor osztja meg a hírt környezetével.