Üdvözöllek!

Az alábbi bejegyzések az anya-magzat kapcsolatanalízissel és a pre-, illetve perinatális (azaz a születés előtti és születés körüli) pszichológiával kapcsolatos kérdéseket fejtegetik - szubjektív formában. Egy részük a szakirodalom magamon történő átszűrése, néhány bejegyzés pedig a témával kapcsolatos saját élményeim megosztása - kizárólag informatív - és semmiképpen nem ömlengős - céllal.

Kérdéseidet, véleményedet szívesen veszem vagy nyilvánosan, a bejegyzések alatt található "Megjegyzés"-re kattintva, vagy személyesen az evegvari@gmail.com e-mail címen.

Amennyiben még tudatosabban szeretnéd a méhedben fejlődő babával ápolni a kapcsolatot, vagy meg szeretnéd vitatni valaki hozzáértővel azon kérdéseidet, amelyek talán éppen blogom olvasása közben merült fel benned, a lap alján megtalálhatod az országban működő szakemberek elérhetőségét.

2009. január 3., szombat

Saját kapcsolatanalízis-élményeim

Terhességem tudatosan megélt hat hetében számtalan alkalommal vettem fel a kapcsolatot a bennem élő ...-vel. (...Nem találom a szót, magzat a kora miatt nem lehet, az embrió túlságosan kezdetleges hatást kelt, a baby vagy baba pedig olyan konkrét. A "lény" sem igazi, mert "alien" hatást kelt... Maradjunk a Kis Léleknél.)

Soha, egyetlen alkalommal sem láttam egészségesnek. Gnómszerű, töpörödött, kéz-és lábnélküli lényként vizualizáltam - sokáig azzal nyugtattam magam,hogy nagy valószínűség szerint pár hetes korban valóban így néz ki. Bár fizikai valója nem volt alkalmas a hosszú távú életre (hivatalosan 10, azaz valójában 8 hetet élt a hasamban), oka volt annak, hogy néhány hetet együtt éltünk, és annak is, hogy nem a figyelmeztető jelekre, hanem az üzenetekre koncentráltam.

Mert üzenet volt a hányinger, ami annál erősebben jelentkezett, minél kevésbé fogadtam el váratlan látogatását, minél hangosabban mondtuk ki a barátommal - nem örülünk, nem így kellett volna, nem most kellett volna...

Üzenet volt az a mérhetetlen türelem, bölcsesség és szeretet, amit felém sugárzott a vele való kommunikáció során - ő nem bizonytalanodott el a félelmeimtől, hanem erőt adott olyan döntések meghozatalához, amik kisimították az életemet.

Az utolsó - és egyetlen "hivatalos", azaz képzett terapeuta mellett zajló - kapcsolatfelvétel volt a legegyértelműbb: az már a fizikai búcsúé volt, nem a spirituális tanításé. Egy örvényt láttam, a tölcsér alján összekuporodva már csak egy csomó volt az én Kis Lelkem. Hiába próbáltam megtartani azzal, hogy betapasztottam a tölcsér alját, bölcsőt formálva, nem békésen rugdalódzó babát láttam...

Mindez hétfőn történt, és útban hazafelé elkezdtett görcsölni a hasam... Mire 4-5 nappal később ultrahang elé kerültem, már alig maradt belőle valami... mire orvos elé kerültem, teljesen felszívódott - mintha nem is létezett volna.