Barátnőm megkérdezte, hogy valóban készen állok-e a magától megszakadt, de nem befejeződött terhességem (orvosilag ez a missed abortion) műszeres befejezésének egy hónapos "évfordulóján" kiállni kismamák elé, és az anya-magzat kapcsolatanalízis szépségeiről beszélni, vagy ez csak a szadomazochizmusom része...
A válaszom a teljesen határozott, egyértelmű IGEN volt. Nem önterápia gyanánt, hanem azért, mert hitem töretlen a kapcsolat tudatosságának fontosságában.
Mert továbbra is hiszek abban, hogy életet adni nagy felelősség és kötelességünk megismerni és tisztelni azt a lelket, aki gyermekünk lesz.
Vallom, hogy az élet -a várandósságban és a szülésben megnyilvánuló - gyönyörű manifesztálódása érdemes arra, hogy figyelmünket ráirányítsuk, ezáltal részesülve a teremtés csodájában.
Ezzel egyidejűleg érdemes kellő alázattal észbentartani, hogy a gyermekvállalás nem a saját céljainkat szolgálja, így el kell fogadni a veszteségeket és a kudarcok és csalódások által "küldött" tanulságokat is.
