A kapcsolatanalízis technikailag egy belső utazásra invitálja az anyukát, megteremtve a lehetőségét annak, hogy kapcsolatba kerüljön a magzattal.
Megható az anyukák lelkesedése az iránt, hogy mélyebb szinten is kommunikáljanak babájukkal, nem csak az évszázadok óta ismert simogatáson, beszélgetésen, megérzéseken keresztül.
Azonban az anyaság első (néha fájdalmas) leckéjét is meg kell élniük ennek kapcsán, azaz meg kell tanulniuk türelemmel a háttérbe húzódva várni (akár heteken-hónapokon keresztül), amíg megérik a helyzet a tényleges (pszichés) találkozásra.
Ugyanis a kapcsolatba kerülés egyáltalán nem garantált. Nem véletlen, hogy a kapcsolatanalízis pszichoanalitikus alapú: eredendő célja a blokkoló tudattalan tartalmak feltárása, feldolgozása. Amíg az anya eljut a babáig, át kell magát dolgoznia a saját történetén, legyen az magzati korban szerzett vagy születési trauma, későbbi elhanyagolás vagy szexuális visszaélések esetleg kudarcként megélt nőiség...
A mama akarata ebben a folyamatban csak addig terjedhet, hogy eldöntse, hajlandó ezen az úton végigmenni. De nem lehet lépcsőfokokat átugorva, a kellemetlen dolgokat kikerülve egyből a virágos réten tárt karokkal futni a babánk felé. A belső utazást passzív szemlélőként, nyitottan kell végezni, befogadóan minden felmerülő képre, még ha az fenyegető is. Nem szabad befolyásolni a kapcsolatanalízis során zajló folyamatokat, csak át kell adni magunkat a történéseknek.
Ez a fajta szemlélődő türelem ideális felkészítés a gyermeknevelésre, hisz ott is épp arra van szükség, hogy a szülő elfogadja gyermeke tempóját és saját szuverén érdeklődését.
