A természetes szülés pozitív szülésélmény lehet

Az a jó, pozitív szülésélmény, ahol az anya tudatosan semmilyen folyamatot nem próbál befolyásolni, és őt senki nem irányítja, hanem csak befelé, természetes testi-lelki folyamatai felé tud figyelni, és hagyja, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie. Hiszen a természet mindent úgy talált ki, hogy optimális legyen, a reproduktív folyamat minden elemét pozitív érzelmekkel, jutalmazással látta el. Szükség is van erre, hiszen a sokszor elhúzódó, fárasztó, akár szélsőségesen fájdalmas szülési folyamat után az anyának egyből képesnek kell lennie újszülött gyermekéről gondoskodni, és ezt minden gond nélkül, örömmel tenni. Feltételezhetjük tehát, hogy a természetes szülés élménye alapvetően kellemes, pozitív biológiai norma, amit egy neurobiokémiai jutalmazási rendszer támogat. (Héjja-Nagy és Varga, 2017, Dérné Faust, 2019)

Héjja-Nagy Katalin: Polony-Abari-Kiss, eds.: Válságok megelőzése és kezelése, 2020, Oriold és Társai, Budapest, 55.o.

ReNatal - debreceni szakemberek összefogása a várandóság és szülés csodájának megélhetőségéért

A ReNatal, egy önszerveződő, lelkesedésből, hitből kovácsolódó csapat bemutatkozása:

"A debreceni ReNatal összefogás célja, hogy a születés pillanata mind a szülők, mind a születendő gyermek számára méltósággal és tisztelettel teljes lehessen. Hisszük, hogy ez nemcsak az egyéni sorsunk, hanem a társadalmunk jövője szempontjából is kulcsfontosságú. Terveink között szerepel gyermekvállalást fontolgató, vagy annak kapujában álló párok felkészítése a rájuk váró eseményekre, szülés- és születésélmény feldolgozó csoportok indítása, valamint a szakdolgozók és a családok kommunikációjának segítése. Célunk továbbá olyan helyi programok és előadások szervezése, amelyeken hiteles, nemzetközileg is elismert és széles körben elfogadott információkat nyújthatunk az érdeklődőknek, megkönnyítve ezáltal a pre- és perinatális időszak bonyolult kérdéseiben történő eligazodást. A blogon gyermekvállalás és -nevelés témáiban olvashatod majd a ReNatal tagjainak írásait és értesülhetsz programlehetőségeinkről is."

Egy anya-magzat kapcsolatanalízis tapasztalatai

Köszönöm az újabb visszajelzést közös munkánkról!

A kisfiúnk születésének története:
A 24. terhességi héten kerültem kapcsolatba Végvári Edittel édesanyám által, aki jómaga is pszichológus, s ő ajánlotta nekem Raffai Jenő könyvét, a Lelki köldökzsinórt. A könyvben leírt élmények nagyon megtetszettek, s úgy döntöttem, hogy én is szeretnék egy ilyen meghitt kapcsolatot a magzatommal, illetve nem titkolt reményem volt, hogy a születést, szülést, - ami október 06. napja lett volna a számítások szerint -  is megkönnyítsem magam és a babám számára, úgyhogy már mindketten felkészülten nézzünk elébe.
A kapcsolatanalízis során átéltem a saját születés élményemet, illetve az első alkalmat kivéve sikerült kapcsolatba lépni a kisfiammal, aki képes üzeneteket küldött számomra. Most az egyes terápiák élményét nem elemzem, hanem a szülés leírása során térek ki a fontosabb momentumokra.
Az utolsó együtt töltött alkalommal rákérdeztem a babámnál, ami a 36. terhességi héten volt, hogy készen áll-e a születésre, s a válasz igen volt. Ennek igen megörültünk. Illetve megkérdeztem, hogy van-e akadálya a megszületésének, mert emiatt tele voltam aggodalommal. A válasz nem kecsegtetett semmi jóval. A kisfiam olyan képet küldött, amit csak utólag tudok értelmezni. A kép szerint nem fog átférni a medencémen, de nem tudtam értelmezni, hogy a fejkörmérete miatt vagy más okból. A legutolsó ultrahangon, ami a születése előtti napon volt, biztosítottak róla, hogy átlagos BPD-je van, 94 mm. Megnyugodtam.
Az analízis során megbeszéltem a babával azt is, hogy ne októberben szülessen, hanem hamarabb, ha készen áll rá, mert a családban mindenkinek októberben van a szülinapja, s szeretettem volna, hogyha a születésnapját önálló ünnepként tudjuk celebrálni.
Az utolsó fontos üzenete az volt a kisfiamnak, hogy maga akarta megindítani a szülést, tehát megnyugtatott, hogy nem fogom túlhordani, nem lesz komplikáció, majd ő "kihúzza a dugót". Szó szerint ezt a képet mutatta nekem. Ültem a szobájában, a kisfiam pedig mögöttem állt, mögötte a napfény beragyogta, s pillangószárnyai voltak. Kezében pedig egy hatalmas dugó volt, nagy fémveretes lánccal...
Aggódtam, hogy a férjem jelen tud-e lenni a szülésen, mivel szeptember 25-tól akart szabadságra jönni három hétre, azonban a munkahelyén a rendkívüli migráns helyzet miatt erre nem adtak lehetőséget. A szabadságot csak attól a naptól engedélyezték számára, amelyik nap beindul a szülés, előbb nem.
És ekkor...
Szeptember 25-én éjszaka, éjféltől éreztem fájásokat, de csak jóslónak hittem, mivel már hetek óta voltak ilyen éjszakáim, és vissza is tudtam aludni. Azonban 02:20 perckor éreztem, hogy el kezd folyni valami a lábam közt, s mire kiértem a wcbe, egy halom víz kizúdult. Akkor már persze felébresztettem a férjemet, s el kezdtünk készülni. Mentőt hívtunk, hiszen burokrepedés esetén ezt tanították, s mivel a gyerek feje előző nap sem volt beékelődve, félő volt, hogy előre esik a köldökzsinór.
Ez valamikor már 3 után volt. A mentő fél 4 előtt ért be velem a kórházba, ahol az ambulancián megállapították, hogy egy ujjnyira vagyok tágulva, s 4-5 perces fájásaim voltak, amik egy órán belül 1 percesekké rövidültek.
A fájások innentől kezdve lelassultak, s el kezdtem kapni az oxitocint vénásan, ekkor már csillagokat láttam. 10 órára szépen ki is tágultam. De a dokik nem voltak elégedettek a fájások erősségével, s felemelték az oxitocin mennyiségét, amire én már a falat kapartam, csak az epidurális érzéstelenítőt kaptam, több adagot is, azonban a baba feje nem volt kellően a medencébe beékelődve, ezért a vajúdás tovább húzódott, majd délután 2-kor, természetes úton megszületett a legkisebb Attila.
A közel 12 órás vajúdás, s a fájásgyengeség okait csak zárójelentésemből ismertem meg:  a köldökzsinór rá volt tekeredve a baba kis nyakára és törzsére, de mivel átlag feletti volt a zsinór hossza, a baba nem került életveszélybe, azonban az fájásgyengeséget okozott, hiszen hiába lökték volna előre a fájások a babát, a zsinór visszarántotta.
Tehát az analízis számomra mindenben sikeres volt, hiszen a megbeszéltek szerint a baba nem októberben született, úgymond az apa szabadságolását is figyelembe vette :), ő indította be a szülést a "dugó" kihúzásával, illetve a figyelmeztetése miszerint a beékelődés nem lesz tökéletes, szintén megtörtént.

És ha nem sikerül "jól" szülni?

Az elmúlt évtizedek medikalizált szülészeti gyakorlatának ellensúlyozásaképp szükség van az olyan cikkekre, amelyek a születés pszichés hatásairól szólnak. Minél többen érzik és tudják a születés körüli bánásmód jelentőségét, annál humánusabb lesz a kórházi gyakorlat. Azt tapasztalom, hogy egyre több kismama kérdőjelezi meg a rutinszerűen alkalmazott  - de sok esetben indokolatlan - oxytocin, gátmetszés, stb. alkalmazását, mert tájékozottak. A felkészültség az, ami  "a rendszer" tehetetlenségi nyomatékával szemben némi egyéni érdekképviseletet tud kifejteni, ami igen fontos, ugyanis a szülő családnak egyedi és megismételhetetlen élményben lesz része. Sokszor apróságokról van szó. Nekem biztos nem jutott volna eszembe a hunyorgó újszülöttemet látva, hogy megkérjem az orvost a villany lekapcsolására, ha nem olvasom Leboyer gyöngéd születéséről szóló könyvét. Senki nem sérült a szakmai kompetenciájában, mindenkinek mindegy volt, hogy mennyi fény van - csak a babámnak nem. Lehetőséget adtunk neki, hogy az szúrós fény és elvakítás helyett nyugodtan megszemlélhesse a világot, amelybe érkezett.
A szülés tervezésének azonban megvannak a maga korlátai. Sok előre nem látható körülmény határozza meg a szülés tényleges lefolyását, úgyhogy ha valahol érvényes a mondás, hogy "ember tervez, Isten végez", akkor itt maximálisan. Mindig óva intem a kismamákat azon felelősség felvállalásától, hogy azt gondolják, hogy a szülés rajtuk múlik. Felesleges bűntudattal terhelik magukat, ha nem minden sikerül úgy, hogy szerették volna. 
A születés a gyerek sorsa. Ugyanúgy, ahogy az élete folyamán végig, segíthetünk neki, támogathatjuk, de nem kímélhetjük meg a nehézségektől. Tervezhetünk neki gyöngéd születést, ha neki nem arra a tapasztalatra van szüksége. Szerintem egy aranyszabály van: tegyünk meg mindent, ami rajtunk múlik és fogadjuk el azt, ami nem.

Mindazonáltal én hiszek abban, hogy a tudás mindig hatalom! A jól informált szülésre készülés akkor is a kontroll-, és kompetenciaérzést ad, ha nem a személyes elképzelések szerint alakulnak a dolgok. A kapcsolatanalízis gyakorlatában azt látom, hogy a lelki folyamataikkal hónapok belső munkájával összhangba kerülő, a szülésre tudatosan készülő kismamák akkor sem élik meg traumatikusan a szülést, ha az beavatkozásokkal terhelt, komplikált szülés volt.
Ami pedig a gyerekeinket illeti: a sérülések óhatatlan részét képezik az emberi életnek, sőt, épp ezek jelentik a fejlődés mozgatórugóit. Ha minden rendben lenne, nem lennénk motiváltak küzdeni, változni, megoldást találni. A születési mintázat  - és ennek jelentőségének ismerete - kulcsot adhat a szülők kezébe azzal kapcsolatban, hogyan segíthetnek a gyerekeiknek.

Szülésfelkészítés az anya-magzat kapcsolatanalízis gyakorlatában

Szülésfelkészítő tanfolyamokon való részvételre több lehetőség is van (további információ a linkgyűjteményben "Szülésfelkészítés" néven található), illetve mind a Klinika, mind a Kenézy tart "papás szülésre" való felkészítést, ami elsősorban a kórházi protokollal, körülményekkel és helyszínnel való ismerkedést teszi lehetővé. Ahány ház, annyi szokás-  minden szülésfelkészítő program más szempontokat tart szem előtt, és mindezeknek külön-külön megvan a létjogosultsága. Én arról mesélek most, hogy az anya-magzat kapcsolatanalízisben hogyan történik a szülésre/születésre való felkészítés.

Egyrészt a szülésre és a születésre is készülünk - azaz a baba és a mama hangolódik lelkileg (ez a kapcsolatanalitikus felkészítés legfőbb "csapásiránya"). Van, amikor a babának van inkább segítségre szüksége (például mert megrémíti a gondolat, hogy véget ér az édesanyjával a kapcsolat), van, amikor az anyát kell segíteni abban, hogy el tudja engedni a gyermekét.
Ez a folyamat is egyéni dinamikát követ, de immár rögzített programon keresztül, melynek tartalmát Dr. Raffai Jenő dolgozta ki. Összesen 8-9 alkalom folyamán (amiben már az apukák is aktívan részt vesznek) olyan szövegek felolvasására - és a babának való elismétlésére - kerül sor, amelyekből a baba megtudja, mit is jelent az, hogy megszületik, részletesen megismeri ennek a folyamatát, tájékoztatják arról, mi fog vele történni a születés után, illetve számos alkalom érzelmileg segíti a búcsúzkodást. A szülés traumatikus volta sokszor abból adódik, hogy a babának fogalma sincs arról, hogy mi történik vele. Ennek a szorongásnak elejét lehet venni azzal, ha az  - egyébként is megterhelő - események abba a biztonságos keretbe vannak helyezve, hogy "na, ez az, amiről beszéltünk".  Az anya-magzat kapcsolatanalízis során is beszélünk praktikus dolgokról, de elsősorban azzal a célzattal, hogy a kiszámíthatatlan szülésben minél több kiszámítható és ismerős faktor legyen, ezzel csökkentve az anya félelmét a szüléstől. Nem titkolom sosem, hogy a minél háborítatlanabb szülés pártján állok, mert szerintem lélektanilag ez szolgálja legjobban az anya és a baba érdekeit, de mindig abban támogatom a kismamákat a közös munka során, hogy a saját álláspontjukat alakítsák ki abban, hogy számukra mit jelent a biztonság, az orvosuk iránti bizalom.

Gyöngéd bánásmód

Így is lehet bánni az újszülöttekkel... Kórházban is.

Az anyaméh, mint "kánaán"

A magzat egészen különleges helyzetben van, ha jól belegondolunk. Készen kap mindent, a köldökzsinóron keresztül minden szükséglete ki van elégítve, tápanyagok érkeznek, salakanyagok távoznak, igen passzív módon.
Többek között ez vezet ahhoz az idealizált képhez, ami mai napig sok emberben él, hogy az anyaméhben levés paradicsomi állapotnak számít.
Ferenczi, a 20. század első felének analitikusa is arról ír, hogy a mindenhatósági érzés (amit pl. egy kicsi gyerek megél) nem légből kapott, hiszen magzatként ez egy alapélmény. (Raffai, 2002)

De valóban maradéktalanul kielégülnek a magzat szükségletei? Hisz még orvosilag is tetten érhető, ha elégtelen az áramlás, a méhlepény "elöregedett", a baba nem fejlődik megfelelően. Ennek számos oka lehet, jó része feltételezhetően pszichés.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy maga a tünet - az akadályozott energiacsere - kapcsolati zavart jelez. Mi akadályozhatja meg az anyát abban, hogy táplálja gyermekét? Sokszor az anyaszereppel van gond, valamiért az anya félve ad, saját egyensúlyi rendszerét veszélyezteti a magzat.
Fontos megjegyeznem, hogy mindez tudattalan szinten zajlik, hiszen ha az anyában tudatos lenne a probléma, nem kellene a testnek jeleznie (ez minden pszichoszomatikus folyamatra igaz).
A probléma orvoslása - nem csak az ok feltárásáé, hanem a következmények mérsékléséé - is történhet lélektani eszközökkel. Az egyik kismama például azt tapasztalta kapcsolatfelvétel közben, hogy a méhlepénye elég száraz. Melléállított hát egy kertészt, hogy az éjjel-nappal locsolgassa (akkor is, amikor ő figyelmét a külvilágra irányítja). Legközelebbi "látogatásakor" már cserjék sarjadtak és élnék zölddé vált a fű... A pozitív eredményt az ultrahang is visszaigazolta. Egy másik anyuka azzal érkezett, hogy a bal oldali artéria szűkülete miatt a magzat vérellátása nem megfelelő a vizsgálatok tanúsága szerint. Ez a probléma - egy alapos beszélgetés, és az azt követő belső utazást követően - már a második alkalomra megszűnt.


Miért fontos ezzel foglalkozni? Azért, mert ez egy olyan alapélmény a magzat számára, ami meghatározza, hogyan szervezi később tapasztalatait. Grof perinatális (születés körüli) mátrixokat írt le, azaz 4 típusba sorolta a születés során megélt testi és lelki szinten szerzett tapasztalatokat. (Ezek közül az első a magzati lét élményvilága: kliensei nem csak jó, óceanisztikus élményeket hoztak felszínre, de fenyegetőeket, nyomasztóakat is. Ennek Grof szerint lehet konkrét oka (pl. vetélésveszély vagy abortuszkísérlet), de az anya testének mérgezettségi állapota is. (Grof, 2008)
Mivel a kapcsolatanalízis során a saját magzati élmények újraélése is megtörténik, én magam egyszerre érzékeltem kisbabámat, aki tiszta, áttetsző, fénnyel teli magzatburokban lebegett, és saját magzati énemet, amint egy "trágyalészerű" sötét, nyomasztó helyen rendkívül rossz közérzettel küszködik minden lélegzetvételért. Édesanyámtól tudom, hogy várandóssága idején egy olyan irodában dolgozott, ahol vágni lehetett a füstöt, mert abban az időben nem figyeltek oda a passzív dohányzás egészségkárosító hatására. Hogy hogyan nyilvánulhat meg egy ilyen hatás a későbbi életben? Jómagam életem egy jelentős korszakát - lelki fejlődésemnek azt a részét, ahol még szinte magzati öntudatlanságban leledztem - töltöttem láncdohányosként. Úgy tűnik, újra kellett élnem ezt az időszakot (Freud ismerte fel az ismétlési kényszert, mint öngyógyító törekvést), és kellett egyfajta lelki újjászületés (amit sok-sok önismereti munkával és természetesen rebirthing légzéssel értem el), hogy végleg le tudjam tenni a cigarettát.

Tudatos versus tudattalan szülés - lányom születésnapjára

Itt az idő, hogy beszámoljak saját szülési traumámról, hisz nem elég vizet prédikálni… :-)
Saját szülésem és gyermekem életének első hetei ugyanis messze nem úgy alakultak, ahogy azt terveztem. Ezzel a sors adott egy pofont, hogy megtanítson arra, amit elméletben hiába tudtam nagyon jól: a szülés autonóm folyamat, amelyre csak azért nem mondható, hogy tőlünk független, mert sommázata mindannak, amit a személyiségfejlődés folyamán addig elértünk az anyává válás és a test-lélek egyensúly területén.
Kismamaként előadásokat tartottam a tudatos szülésről, miközben a szülés tudatosan nem befolyásolható (és ezért a felismerésért köszönet Dr. Szeverényi Péternek). Tudattalan tényezőkkel azonban annál inkább – és ez összhangban van azzal, amit a várandósság előtti és alatti lelki munka jelentőségéről vallok.
Azt továbbra is fenntartom, amiért én előadásaimban, írásaimban kampányoltam, a szülésre való tudatos felkészülés jelentőségét. Minden szinten, akármilyen módszerekkel. Hogy ez információgyűjtés-e a szülés fiziológiai folyamatairól, a környéken működő intézmények szüléslevezetési gyakorlatáról, a lehetséges természetes fájdalomcsillapítási módszerekről, stb., vagy egy szubjektívebb lelki munka kismamajógával, kismamarelaxációval, anya-magzat kapcsolatanalízissel, mindegy. Csak ne feltartott kézzel menjünk oda, hogy majd kiszedik belőlünk a gyereket.
Azt azonban nekem is be kellett látnom, hogy ez csak egy bizonyos pontig segít minket. A test, a természet, vagy akár a sors ellenállhat minden trükknek – amiket jócskán bevetettem, higgyétek el. Este 10-kor, egész napos magzatvízcsordogálás után (de még mindig csak egyujjnyira tágulva) kikönyörögtem, hogy otthon tölthessem az éjszakát, és nem is vesztegettem az időt. Búcsúzkodtam a babámtól, a méhemtől, rebirthingeltem egész éjszaka, minek következtében 2 óra alvással sikerült bevonulnom szülni. Tágulni persze egy centit semmit tágultam. Sőt, még délután 5-kor is ugyanott tartottunk, pedig akkor már az orvosi eszköztár is bevetésre került (hormonok formájában, amit pedig mindenáron el akartam kerülni). Ekkor adtam fel, hogy én irányítsam az eseményeket és végre elkezdtem tágulni. Klára 46 órával később született meg. És csak most, egy év elteltével jelenthetem ki bátran, hogy el tudom fogadni, hogy mindez így történt.

Emlékek a születésről

Ne bagatellizáljuk el, ami a szülőszobában történik. A baba nagyon is átél mindent, az más dolog, hogy mire megtanul a mi fejünkkel gondolkozni és megtanulja hozzá a szavakat, nem tud hozzáférni ezekhez az emlékeihez. De ez nem jelenti azt, hogy ne hatna ki egész személyiségére és későbbi életére... (Ez minden kisgyermekkori élményre igaz mellesleg!)

Verny beszámolója szerint Chamberlain regressziós hipnózissal anyákat és gyermekeiket kért meg arra, hogy idézzék fel a születés körülményeit. Meglepő, hogy külön-külön mennyire hasonló és részletgazdag dolgokat mondtak. Az egyik lány például fel tudta idézni anyja frizuráját abból az időből. Egy másik alany helyesen emlékezett vissza arra, ahogy anyja megszaglászta és hogy aggódott a lábujjai miatt. Valaki fel tudta idézni, hogy szülei összevesztek a nevén.

Személyiség és születési mód (császármetszés versus vaginális út)

Verny könyvéből származnak az alábbi adatok:

"A kutatások azt mutatják, hogy a születési stílus megválasztása más módon is befolyásolhatja a személyiséget. Dennis McCracken tanulmányában összehasonlított hat császármetszéses babát, akik nem élték át a vajúdás élményét, illetve hat vaginális úton született babát, akik igen. Azt találta, hogy a császárosok nyitottabbak az új élményekre és intuitívabbak, míg a hagyományosan születettek lelkiismeretesebbek és magabiztosabbak. Lewis Bissel felvetette, hogy a császáros babák egyre nagyobb száma miatt az egész világon változhatnak a társadalmi beállítódások." (52. o.)

Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy - bár szerintem is logikus, hogy milyen személyiségbeli hatása lehet a születési módnak -, de azért statisztikailag túl kicsi ahhoz a minta, hogy érvényes következtetést lehessen levonni. Tehát ez nem tudományos bizonyíték, csak egy szimpatikus megfigyelés. Abban biztos, hogy van valami, hogy a világot átformálja a sok császármetszés.

Miért fontos a szülésre tudatosan felkészülni?

Mert a baba is érez. Sokáig tartotta magát a tévhit, hogy az újszülött nem érez fájdalmat. Raffai Megfogantam, tehát vagyok, illetve a Raffai-Hidas-Vollner Lelki köldökzsinór kötetei részletesen ismertetik azokat a tudományos kísérleteket, amelyek nemhogy ennek ellenkezőjét bizonyítják, hanem azt is igazolják, hogy már a magzat is teljesen funkcióképes érzékelőrendszerrel rendelkezik, amibe a fájdalomérzet is beletartozik. Hogy ezt a köztudat mégsem veszi elég komolyan, arra nemrég a kozmetikusomnál döbbentem rá, amikor elhangzott az a mondat „kicsi korban kell kilyukasztani a kislányok fülét, akkor még túl kicsik arra, hogy emlékezzenek a fájdalomra. ”
Úgyhogy ezen a fórumon is szeretném hangsúlyozni, hogy kötelességünk megóvni gyermekeinket a felesleges fájdalomtól, amelyet például egy oxitocinnal vagy burokrepesztéssel feleslegesen felgyorsított szülés jelent. (Természetesen kizárólag az orvosilag indokolatlan beavatkozások ellen szólok, vannak esetek, amikor ezek alkalmazása szükséges és fontos!)
Szintén Raffai (2005) ismertet olyan vizsgálatokat, amely további érvet szolgáltatnak a szülés módjának tudatos megválasztása mellett: A Leboyer-módszerrel gyöngéden született gyermekek átlagosan 10 %-kal magasabb IQ-val rendelkeztek, mint a hagyományos keretek között születtettek. Azt is statisztikailag igazolták, hogy a kórházban született gyerekek hajlamosabbak a hírhedt „hasfájósságra”, mint az otthonszületettek.

A "jó" szülés

A Születés Hetén tartott előadásomon hangsúlyoztam, milyen nagy jelentősége van a szülésnek az anyává válás folyamatában - különösen, ha mi magunk csináljuk, és nem adjuk át a szüléslevezetést az orvosoknak. A szülés beavatási rituálé, hiszen olyan koncentrációt, kitartást és fájdalomtűrést igényel, amely nagyon mélyen fekvő erőforrásainkkal hozhat kapcsolatba.
Saját véleményemmel nagyon összhangban van Dr. Frigyes Júlia szemlélete, aki a Kismama 200.7 szeptemberi számában így fogalmaz:
"A jó szülés folyamatai mélyről, belülről indulnak. Ha a tudatos felszín vagy külső hatások szabályozzák és ellenőrzik, a nőben az az érzés keletkezik, hogy belső útja a külvilág és ezzel együtt az ő maga számára is elfogadhatatlan és bejárhatatlan. A beavatkozások (pl. a programozott szülésindítás, a fájdalomcsillapítás, a szülésgyorsítás, a műtéttel való befejezés) megakadályozzák, hogy félelmei, főként halálfélelme, megoldatlan kétségei, bűntudata megnyilatkozzanak és rendeződjenek. Így csak töredékesen alakul ki benne egyfajta belső biztonság, ami lehetővé tenné, hogy folyamatos külső megerősítések nélkül is rátaláljon a gyerekéhez fűződő kapcsolat alakulásának útjára." (73.o.)

Saját születés - saját minta - LEGYÜNK INTERAKTÍVAK

Kedves Olvasók!

Nagy örömmel látom az oldalaim népszerűségét, valószínűleg azért, mert olyan témákról írok, amelyek mindenkinek megmozgatják a fantáziáját a saját élményeivel kapcsolatban. Játékra hívnálak hát benneteket - osszátok meg velünk saját születésetek történetét, megpróbálva levonni a tanulságot, hogy mi lehet az életekben az a minta, ami köthető ehhez. Hajrá, lehet nyomozni, anyukát kifaggatni (biztosan szívesen mesél erről) - és ezzel máris egy fokkal tudatosabban élitek az életeteket! Használhatjátok a blog adta megjegyzés lehetőséget a bejegyzés végén, vagy küldhetitek a történeteket az e-mail címemre (evegvari@gmail.com), ez esetben feldolgozva, név nélkül válnak közkinccsé.

Hogy mire is gondolok, lásd a saját történetem.
Az rám mind igaz, amit az elhúzódó vajúdásról és a farfekvéses babáról írtam, de van itt még valami.
Én 10 hónapra jöttem a világra, ami abban az időben (35 éve) még lehetséges volt, ugyanis nem indították be a szülést 2 héttel a kiírt időpont után automatikusan. Ugyan volt valami halvány jele annak, hogy végre valahára elindult a vajúdás, de én továbbra sem moccantam egy tapodtat sem, olyannyira, hogy végül megszűnt a magzati szívhang, és - mivel császárra nem volt idő - nem volt más választás, mint hogy édesanyámat körülállták, ahányan csak köré fértek és fizikai erővel kipréseltek belőle.
Mi itt a minta? Hát az, hogy nem akartam világra jönni, sehogyan se. Képzeljük csak el, hátat fordítok a kijáratnak (a farfekvéssel), és csak várok, várok... Ha rajtam múlt volna, sose születek meg, hiszen gyakorlatilag "kiütöttem" magam, megvártam, míg meghalok. De a világ csak utolért, és kívülállók rákényszerítettek, hogy igenis csináljam a dolgomat. Kiszedtek, újraélesztettek (hihetetlenül pontosan újraéltem rebirthingben például amikor újra dobogni kezdett a szívem) - és azóta is azt érzem, hogy nekem dolgom van. Úgy "elszégyelltem" magam ezért a kezdeti hezitálás miatt, hogy azóta folyamatosan erőfeszítéseket teszek, hogy leküzdjem a tehetetlenség-érzésemet (amit még nem tudtam teljesen feloldani rebirthinggel, mert visszatér az álmaimban). Érdekes módon úgy alakítottam az életemet, hogy az pontosan tükrözi, mit is gondoltam én az anyaméhről: hogy az az egyetlen biztonságos hely a világon. Most sem hagyom el a lakást - akár napokig. Azzal, hogy itthon dolgozom, a világ "házhoz jön". Mint azok a kezek, akik utánam jöttek a kis odúba és mégiscsak találkozásra kényszerítettek.

A személyiség alakulása a születés fényében II. - Születéstípusok

Mivel a születés élet-halál kérdése, a világrajövetelünk során szerzett tapasztalatokra alapozzuk a későbbi túlélő-stratégiánkat. Az alábbiakban néhány születéstípust ismertetek Deike Begg (1999) Rebirthing-légzéssel szerzett tapasztalatai alapján.

Gyors szülés
A gyorsan születettek mindent szeretnek gyorsan csinálni, és türelmetlenek lesznek, ha várniuk kell. Mindenhol a leghatékonyabb megoldást keresik, és a kényszerű kitérők szorongással és feszültséggel töltik el őket. Arra kell odafigyelniük, hogy a kitartó munkát igénylő feladatokat se adják fel.
Elhúzódó vajúdás
Ahol a szülés folyamata valamilyen akadály révén lelassult, és a babának küzdenie kell a kijutásért, ott az egyén a későbbiekben is azt éli meg, hogy mindenért meg kell küzdenie, hogy az élet egy harc. A születés körülményeitől függően tovább színezheti a képet, hogy az illető a folyamatos reménytelenség és tehetetlenség állapotában éli-e le életét, mások segítségére várva, vagy egyszerűen a kitartást és a türelmet viszi tovább az élményből.
Császármetszés
Ebben az esetben a babának nem kell küzdenie, így látszólag ez a születés legkényelmesebb módja. De.
Az anya és az orvos időbeosztásához igazított (elektív) császármetszés esetén - tekintve, hogy semmi jele annak, hogy valami változás fog történni, nem indulnak meg a szüléssel járó hormonális változások, méhösszehúzódások – a gyermeket óriási sokként éri a minden átmenet nélküli váltás az anyaméh biztonságos, meleg, puha közegéből a rideg külvilágba. Ez félénkséget, önbizalomhiányt okoz a későbbiekben, azt az érzést, hogy „egyedül nem szabad csinálnom semmit”. Az ilyen gyerekeknél elég komoly szeparációs szorongás figyelhető meg.
Más a helyzet azokban az esetekben, ahol a baba készenállása szabja meg a folyamat elindulását és az anya és a magzat is küzd a megszületésért. A császármetszés itt azt a mintát jelzi, hogy „csinálom a dolgom, ahogy tudom, és ha valami nehézség adódna, úgyis történik valami, ami kihúz a pácból.” Ezek az emberek nagyon szerencsések az életben, hiszen valahol mélyen tudják, hogy úgyis minden jóra fordul.
Farfekvéses baba
Ezek a gyerekek rossz irányban helyezkednek el és később is jellemző lesz az életükre, hogy rossz irányba mennek, rossz döntéseket hoznak. Gyakran csak 35-40 éves koruk után találják meg a helyüket a világban, addig zsákutcákban, kerülőutakon kóvályognak, állandóan eltereli valami őket a helyes útról.

A személyiség alakulása a születés fényében I.

Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Ilyen kérdés az, hogy a születés határozza-e meg a személyiség alapmintáját, hiszen ez az első komoly pszichés alapélmény, mely imprinting jelentőségű. Felismerve, hogy mi volt az a tapasztalat, amit világra-jöttünknél elsőként megéltünk, sok működésmódunkat, automatikus hiedelmünket megmagyarázhatja. A tudatosítás lehetőséget ad a módosításra, vagy ha erre képtelenek vagyunk is, legalább feloldozást adhatunk magunknak… 
A másik lehetőség - transzperszonális megközelítéssel – hogy a lélek már a születést is a tanulandó lecke alapján választja ki, felvillantva az élet későbbi alapsémáját, így nem a születés formál minket, hanem csak jelzi, mire számíthatunk. Asztrológiai körökben például lehet tudni, hogy a Pluto együttállása az aszcendenssel nehéz születést jelez, ami viszont elképzeléseik szerint egy azt megelőző nehéz halál tükre – úgy jövünk vissza, ahogy távoztunk. Ez utóbbi értelmezés esetén különösen hasznos tudatosan rálátnunk a születésünk által nyújtotta „alapképletre” annak érdekében, hogy életünket egy magasabb tudatossági szinten élhessük meg.

Miért fontos a traumamentes szülés?

Sokan nem értik a felhajtást a gyöngéd születés körül. Feldmár könyvében találtam meg az igazi érvet, ami - bár még mindig tartalmaz olyan (kísérletekkel bizonyított!) pszichológiai alaptételt, amit el kell tudni fogadni - elég jól megmagyarázza, mi is a születéskori jó bánásmód jelentősége.
Alapvető természeti törvény - evolúciós következmény - hogy a rossz élményekkel szerzett tanulás sokkal mélyebb, mint a jutalommal, megerősítéssel járó. Ha valaki azt éli meg élete első élményekor, hogy húzzák, vonják, pofozgatják, azt az anyának több hónapig-évig tartó gondoskodó, szerető viselkedése fogja csak tudni felülírni, ha...
Erről nagyon konkrét élményem van. Rebirthinggel -ld. rebirthingdebrecen.blogspot.com - több részletben átéltem a születésemet. Borzasztó volt. Nem csak a biológiai része, ahogy összeszorultam, és alig kaptam levegőt, hanem szembesülni azzal, milyen rosszul bántak velem az emberek, amikor megérkeztem. Ezt anyám is megerősítette. Mire másnap (!) újra kivittek hozzá, azt mondta nem ismert meg. Úgy "összevertek", hogy az arcom teljesen fel volt dagadva, tele voltam kék-zöld foltokkal. Valószínűleg innen ered elkötelezettségem a gyöngéd születés iránt. Gondolom, érthető.

Természetes szülés - Odent gondolatai

A természetes szülés egyik képviselőjével 2004-ben készített interjút Rist Lilla, ennek összefoglalását közlöm itt, mivel nagyon érdekesnek találtam.

Odent eredetileg sebészorvosként dolgozott, így megvolt a "kívülálló" látásmódja ahhoz, hogy rácsodálkozzon orvoskollégái gyakorlatára. Kérdésére, hogy miért fektetik le a mamát, hogy miért repesztenek burkot, hogy miért vágják el oly sietősen a köldökzsinórt, azt a választ kapta, hogy mert ezt tanultuk. Másik elmélete a rengeteg beavatkozásról az, hogy ez egy agresszióra nevelő kultúra, és evolúciós előnnyel jár, ha a baba azonnal szembesül a durvasággal. Ezt az oxitocin mesterséges bevitele is támogatja, mivel a szeretethormonnak nevezett anyag külső bevitele meggátolja, hogy az anyai szervezet maga termelje. Ráadásul "a vérbe adagolt oxitocinnak egészen másféle hatása van, mint a természetesen termelődő anyagnak. A véráramba kerülő hormon erőteljes méhösszehúzódásokat okoz ugyan, de nem éri el az agyban lévő receptorokat, ezért a viselkedést nem változtatja meg." (Kismama, 2004. szeptember, 25.o.)