Terhes nők összegyűjtött álmaiból Carol Baumann kimutatta, hogy abban viszonylag gyakori a szálak és a szövés motívuma.
Egy álom a saját praxisomból: Egy várandós asszony azt álmodta, hogy egy csapat nő kísérte a hajóra, noha azt kérte, hogy a férje vigye. Akkor megjelent egy nagyon jó benyomást keltő asszony és egy vég selymet mutatott neki azt mondván, hogy az úgy van fésülve, hogy a szálak az egyik, majd a másik irányba mennek, ezzel kaméleonszerű hatást keltenek. Kliensem ezt nagyon jelentősnek érezte. Aztán két fiatalasszony vezette kézen fogva a hajó felső részére.
Negatív anyakomplexuma kissé megnehezítette ennek az asszonynak, hogy terhességét helyesen élje meg, ezért tudattalanja teljesen az anyai szintre koncentrálódott, hogy egyengesse a szülés eseménye felé.
A foganás és szülés misztériuma a mélyben fonás-szövés képzetét érinti – művészi női munka, amelyben rendbe tagolódik az, ami eleve adva van. (…) Tudjuk, hogy minden ember komplex faktor, nevezhetnénk olyan szövedéknek, amelynek összessége neki egy-egy őse, mind testi, mint pszichikai értelemben, ámbár egy bizonyos új egységet is képez. Indiában a szálak a karma szálai és minden ember az istenség nagy szövedékének a része. Nyugaton a nemzedékek láncolatát emlegetik, vagy azt a fonalat, amely egy családon végighúzódik. Amiképp a szövetben a szál újra és újra visszatér ugyanarra a sorra – a felbukkanó majd újra eltűnő örök fonál – úgy jönnek és mennek az emberek és mindig ugyanaz a szál fut át. Sőt az indiaiak úgy vélik, hogy megszámolhatják az inkarnációk láncszemeit.
A gyermek örökletes előzetes adottságokból egyedi egésszé keveredik, ennek titka lengi be a szövés képét. A nő ehhez tudatosan semmivel nem járul hozzá, mégis egész lénye, lelkének közepe szorgosan munkál ezen a nagyszerű művön. E tekintetben úgy látszik, döntően fontos a magzat szempontjából, hogy a terhesség korai szakaszában a kismama fantáziájának főszereplője a kicsi legyen. Ha egy várandós anya sokat gondol kisdedére, akit a szíve alatt hord, imádkozik érte, képzelete körülötte forog, akkor ez a tevékenység jó táptalajt készít abban a valóságban, amelybe majd csemetéje beleplántálódik. Természetes dolog, hogy az anya figyelmét a fejlődő magzat köti le, többet szeretne tudni róla, ami kaméleon hatással van az anya érzéseire. Ez a nő, aki egyetemi végzettségű, ugyancsak büszke arra, hogy neki úgy, egyebek között van gyereke, vagyis utolsó hónapig dolgozhat. Én azonban úgy vélem, hogy valójában túl keveset foglalkozik gyerekével. Negatív anyakomplexusából adódóan nem érezte azt, hogy érzelmi várakozásának most a szövés felé kellene fordulnia. Álmának ez az alapja, elébe tárja, milyen pszichikus magatartás volna most szükséges.
Nagyon puha körülöttem minden, mintha az ujjaimmal molekuláris szinten éreznék. Ez a "VAN" élmény. Ez a "MOST". Nem tudom, merre van a fent és a lent. (...) Belementem egy vízbe, kék tengervízbe és most lassultam le (eddig kellemetlenül forgott). Ahogy mélyebbre úszok, úgy lassulok. Megálltam, lent vagyok a víz alatt. Itt van ő is, együtt úszunk. (Sírni kezd.) Hatalmasakat kacag Kristóf, mintha delfinek lennénk, ugrálunk. Istenem, de jó...
Sötétnek és hidegnek éreztem a méhemet. Nagyon nagy tapasztalás volt, hogy ilyen helyre nem születhet kisbaba. Nagyon sokat segített az elfogadásban. Köszönöm.
(Egy mesterséges megtermékenyítésre váró nő, akinél kétszeri beültetés sem járt sikerrel)
Akármilyen kellemetlen élményekben is van részem (szédülés, zaklatottság-érzés, tehetetlenség-érzés), mégis a jó érzések maradnak meg bennem, amikor innen elmegyek. Mintha megkönnyebbülnék. És külön jó, hogy nincs „házi feladat”, amin gondolkodnom kell.
(Egy saját magzati élményeit újraélő nő a kapcsolatanalitikus folyamat elején)
Hiába volt traumatikus a szülés és az azt követő napok a klinikán, ahol minden szerencsétlen körülmény összejátszott, hogy megnehezítse a helyzetünket, amikor végre egyedül (és békén) hagytak minket, fel tudtuk venni azt a kapcsolatot, ami már az anyaméhen belül kialakult. Nem nulláról (vagy éppen a sok beavatkozás és elválasztás miatt minuszból) indultunk, hanem ismerősként, zavartalanul tudtuk átadni magunkat az együttlétnek.
(Kismama szülés után, több hónapnyi kapcsolatanalitikus folyamattal a háta mögött)