Várandós nők álmairól

A kismamák többsége azt tapasztalja, hogy megélénkül álomélete. Nem véletlenül van ez így: a várandóság többek sorsára kiható átalakulással jár lélektani szempontból is. Ennek a lelki történésnek kísérője és sokszor egyenesen előmozdítója az álomtevékenység.

A jungiánus pszichológia - mely irányzat kiemelt figyelmet szentelt az álomszimbolikának - egyik nagy alakja, Marie Louise von Franz az alábbiakat  meséli egy előadásában:(The Feminine in Fairy Tales, Spring Publications, 1974):

Terhes nők összegyűjtött álmaiból Carol Baumann kimutatta, hogy abban viszonylag gyakori a szálak és a szövés motívuma.
Egy álom a saját praxisomból: Egy várandós asszony azt álmodta, hogy egy csapat nő kísérte a hajóra, noha azt kérte, hogy a férje vigye. Akkor megjelent egy nagyon jó benyomást keltő asszony és egy vég selymet mutatott neki azt mondván, hogy az úgy van fésülve, hogy a szálak az egyik, majd a másik irányba mennek, ezzel kaméleonszerű hatást keltenek. Kliensem ezt nagyon jelentősnek érezte. Aztán két fiatalasszony vezette kézen fogva a hajó felső részére.
Negatív anyakomplexuma kissé megnehezítette ennek az asszonynak, hogy terhességét helyesen élje meg, ezért tudattalanja teljesen az anyai szintre koncentrálódott, hogy egyengesse a szülés eseménye felé.
A foganás és szülés misztériuma a mélyben fonás-szövés képzetét érinti – művészi női munka, amelyben rendbe tagolódik az, ami eleve adva van. (…) Tudjuk, hogy minden ember komplex faktor, nevezhetnénk olyan szövedéknek, amelynek összessége neki egy-egy őse, mind testi, mint pszichikai értelemben, ámbár egy bizonyos új egységet is képez. Indiában a szálak a karma szálai és minden ember az istenség nagy szövedékének a része. Nyugaton a nemzedékek láncolatát emlegetik, vagy azt a fonalat, amely egy családon végighúzódik. Amiképp a szövetben a szál újra és újra visszatér ugyanarra a sorra – a felbukkanó majd újra eltűnő örök fonál – úgy jönnek és mennek az emberek és mindig ugyanaz a szál fut át. Sőt az indiaiak úgy vélik, hogy megszámolhatják az inkarnációk láncszemeit.

A szövés-fonás motívuma Franz szerint tehát az új emberi lény emberi alakba öltözését fejezi ki, ahogy a szálak újonnan illeszkednek egymásba.

A gyermek örökletes előzetes adottságokból egyedi egésszé keveredik, ennek titka lengi be a szövés képét. A nő ehhez tudatosan semmivel nem járul hozzá, mégis egész lénye, lelkének közepe szorgosan munkál ezen a nagyszerű művön. E tekintetben úgy látszik, döntően fontos a magzat szempontjából, hogy a terhesség korai szakaszában a kismama fantáziájának főszereplője a kicsi legyen. Ha egy várandós anya sokat gondol kisdedére, akit a szíve alatt hord, imádkozik érte, képzelete körülötte forog, akkor ez a tevékenység jó táptalajt készít abban a valóságban, amelybe majd csemetéje beleplántálódik. Természetes dolog, hogy az anya figyelmét a fejlődő magzat köti le, többet szeretne tudni róla, ami kaméleon hatással van az anya érzéseire. Ez a nő, aki egyetemi végzettségű, ugyancsak büszke arra, hogy neki úgy, egyebek között van gyereke, vagyis utolsó hónapig dolgozhat. Én azonban úgy vélem, hogy valójában túl keveset foglalkozik gyerekével. Negatív anyakomplexusából adódóan nem érezte azt, hogy érzelmi várakozásának most a szövés felé kellene fordulnia. Álmának ez az alapja, elébe tárja, milyen pszichikus magatartás volna most szükséges.

Egy anya-magzat kapcsolatanalízis tapasztalatai

Köszönöm az újabb visszajelzést közös munkánkról!

A kisfiúnk születésének története:
A 24. terhességi héten kerültem kapcsolatba Végvári Edittel édesanyám által, aki jómaga is pszichológus, s ő ajánlotta nekem Raffai Jenő könyvét, a Lelki köldökzsinórt. A könyvben leírt élmények nagyon megtetszettek, s úgy döntöttem, hogy én is szeretnék egy ilyen meghitt kapcsolatot a magzatommal, illetve nem titkolt reményem volt, hogy a születést, szülést, - ami október 06. napja lett volna a számítások szerint -  is megkönnyítsem magam és a babám számára, úgyhogy már mindketten felkészülten nézzünk elébe.
A kapcsolatanalízis során átéltem a saját születés élményemet, illetve az első alkalmat kivéve sikerült kapcsolatba lépni a kisfiammal, aki képes üzeneteket küldött számomra. Most az egyes terápiák élményét nem elemzem, hanem a szülés leírása során térek ki a fontosabb momentumokra.
Az utolsó együtt töltött alkalommal rákérdeztem a babámnál, ami a 36. terhességi héten volt, hogy készen áll-e a születésre, s a válasz igen volt. Ennek igen megörültünk. Illetve megkérdeztem, hogy van-e akadálya a megszületésének, mert emiatt tele voltam aggodalommal. A válasz nem kecsegtetett semmi jóval. A kisfiam olyan képet küldött, amit csak utólag tudok értelmezni. A kép szerint nem fog átférni a medencémen, de nem tudtam értelmezni, hogy a fejkörmérete miatt vagy más okból. A legutolsó ultrahangon, ami a születése előtti napon volt, biztosítottak róla, hogy átlagos BPD-je van, 94 mm. Megnyugodtam.
Az analízis során megbeszéltem a babával azt is, hogy ne októberben szülessen, hanem hamarabb, ha készen áll rá, mert a családban mindenkinek októberben van a szülinapja, s szeretettem volna, hogyha a születésnapját önálló ünnepként tudjuk celebrálni.
Az utolsó fontos üzenete az volt a kisfiamnak, hogy maga akarta megindítani a szülést, tehát megnyugtatott, hogy nem fogom túlhordani, nem lesz komplikáció, majd ő "kihúzza a dugót". Szó szerint ezt a képet mutatta nekem. Ültem a szobájában, a kisfiam pedig mögöttem állt, mögötte a napfény beragyogta, s pillangószárnyai voltak. Kezében pedig egy hatalmas dugó volt, nagy fémveretes lánccal...
Aggódtam, hogy a férjem jelen tud-e lenni a szülésen, mivel szeptember 25-tól akart szabadságra jönni három hétre, azonban a munkahelyén a rendkívüli migráns helyzet miatt erre nem adtak lehetőséget. A szabadságot csak attól a naptól engedélyezték számára, amelyik nap beindul a szülés, előbb nem.
És ekkor...
Szeptember 25-én éjszaka, éjféltől éreztem fájásokat, de csak jóslónak hittem, mivel már hetek óta voltak ilyen éjszakáim, és vissza is tudtam aludni. Azonban 02:20 perckor éreztem, hogy el kezd folyni valami a lábam közt, s mire kiértem a wcbe, egy halom víz kizúdult. Akkor már persze felébresztettem a férjemet, s el kezdtünk készülni. Mentőt hívtunk, hiszen burokrepedés esetén ezt tanították, s mivel a gyerek feje előző nap sem volt beékelődve, félő volt, hogy előre esik a köldökzsinór.
Ez valamikor már 3 után volt. A mentő fél 4 előtt ért be velem a kórházba, ahol az ambulancián megállapították, hogy egy ujjnyira vagyok tágulva, s 4-5 perces fájásaim voltak, amik egy órán belül 1 percesekké rövidültek.
A fájások innentől kezdve lelassultak, s el kezdtem kapni az oxitocint vénásan, ekkor már csillagokat láttam. 10 órára szépen ki is tágultam. De a dokik nem voltak elégedettek a fájások erősségével, s felemelték az oxitocin mennyiségét, amire én már a falat kapartam, csak az epidurális érzéstelenítőt kaptam, több adagot is, azonban a baba feje nem volt kellően a medencébe beékelődve, ezért a vajúdás tovább húzódott, majd délután 2-kor, természetes úton megszületett a legkisebb Attila.
A közel 12 órás vajúdás, s a fájásgyengeség okait csak zárójelentésemből ismertem meg:  a köldökzsinór rá volt tekeredve a baba kis nyakára és törzsére, de mivel átlag feletti volt a zsinór hossza, a baba nem került életveszélybe, azonban az fájásgyengeséget okozott, hiszen hiába lökték volna előre a fájások a babát, a zsinór visszarántotta.
Tehát az analízis számomra mindenben sikeres volt, hiszen a megbeszéltek szerint a baba nem októberben született, úgymond az apa szabadságolását is figyelembe vette :), ő indította be a szülést a "dugó" kihúzásával, illetve a figyelmeztetése miszerint a beékelődés nem lesz tökéletes, szintén megtörtént.