A béranyaság lelki tényezőiről a Kossuth rádióban

Május 17-én a Kossuth Rádió Napközben műsorának vendége voltam szakértőként 10.30 és 11 között a béranyaság témájában. A műsor meghallgatható a http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-05-17 linken, 10.30-tól.

A magzat lelki élete - előadás a Születés Hetén, május 2. 17 óra, Turmalin ház

Előadásom ráhangolódásaképp most nem saját, hanem Raffai Jenő (2002) gondolatait hadd idézzem:

"Óriási hiba, ha a baba beszédképtelenségét tudatlansága bizonyítékának tartjuk. (…) Igaz, bárki felvetheti a kérdést, mire jó az, ha bebizonyítjuk, a baba mennyire érzékeny, differenciált személyiség. Ezen a területen a vizsgálódás, tudományos kutatás arra jó,  hogy láthatóvá, ezáltal tudhatóvá tegyük a láthatatlant. Így lehetővé válik, hogy viszonyunkat babánkkal gyökeresen megváltoztassuk. Minőségileg más fejlődési pályára állhasson a segítségünkkel, mint ami nekünk és az előző generációknak megadatott. Az új babakép tudásával nehezebb saját védelmünkre és a felelősség alóli felmentésünkra hagyományos panelekkel védekeznünk: „ugyan már, ez úgy sem árthat neki, ez még egy tudatlan lény”. Ha a magzat csak egy vegetatív lény lenne, természetesen nem kérdés, hogy fontos-e az anya személyisége, kapcsolatai, környezete, az őt ért hatások. Ez esetben nem fontos. Hiszen majdnem mindegy, hogy egy primitív lényt milyen hatások érnek. Ellenben abszolút mértékben fontossá válik az anya személyisége, elsődlegesen kapcsolatai, környezete, az őt ért hatások, ha tudjuk, hogy babája milyen magasan fejlett, differenciált személyiség, akinek minőségét és fejlődési esélyeit az anyjával való kapcsolatának minősége határozza meg, anyjának minőségét pedig nem kis mértékben férjével, élettársával, és szűkebb környezetével való kapcsolatának minősége is. Itt a dominó-elv meghatározó. Fontos tudnunk: a baba az anyaméhben, a kapcsolat erőterében olyan érési folyamaton megy keresztül a kilenc hónap alatt, mint megközelítőleg sem a születési utáni teljes életidejében."

Mikor kezdődik a kötődés?

A kérdést Raffai Jenőtől (2002) kölcsönöztem, aki Roe és Drivas vizsgálatát idézi, ahol tervezett és véletlenszerűen fogant 3 hónapos babák összehasonlító vizsgálatát végezték el. A tervezett babák kognitív fejlődésben és kötődésben magasabb pontszámot értek el, ami arra enged következtetni, hogy igenis számít, ha a leendő mamának először a fejében fogan meg a babája...

Hozzászólás a béranya-témához a Nők Lapjában

A Nők Lapja 2011. március 23-i (12.) számában a magzatok szemszögével járultam hozzá a béranyaság-vitához. A „Mit érez a béranya?” alcím mintájára javasoltam egy „Mit érez a magzat?” témakört is, és nagy örömömre ez az alábbi formában meg is jelent. Örülök, hogy a babák szemszöge is érvényesült a nyilvánosság elé kerülő gondolatok során.

Az anyaméh, mint "kánaán"

A magzat egészen különleges helyzetben van, ha jól belegondolunk. Készen kap mindent, a köldökzsinóron keresztül minden szükséglete ki van elégítve, tápanyagok érkeznek, salakanyagok távoznak, igen passzív módon.
Többek között ez vezet ahhoz az idealizált képhez, ami mai napig sok emberben él, hogy az anyaméhben levés paradicsomi állapotnak számít.
Ferenczi, a 20. század első felének analitikusa is arról ír, hogy a mindenhatósági érzés (amit pl. egy kicsi gyerek megél) nem légből kapott, hiszen magzatként ez egy alapélmény. (Raffai, 2002)

De valóban maradéktalanul kielégülnek a magzat szükségletei? Hisz még orvosilag is tetten érhető, ha elégtelen az áramlás, a méhlepény "elöregedett", a baba nem fejlődik megfelelően. Ennek számos oka lehet, jó része feltételezhetően pszichés.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy maga a tünet - az akadályozott energiacsere - kapcsolati zavart jelez. Mi akadályozhatja meg az anyát abban, hogy táplálja gyermekét? Sokszor az anyaszereppel van gond, valamiért az anya félve ad, saját egyensúlyi rendszerét veszélyezteti a magzat.
Fontos megjegyeznem, hogy mindez tudattalan szinten zajlik, hiszen ha az anyában tudatos lenne a probléma, nem kellene a testnek jeleznie (ez minden pszichoszomatikus folyamatra igaz).
A probléma orvoslása - nem csak az ok feltárásáé, hanem a következmények mérsékléséé - is történhet lélektani eszközökkel. Az egyik kismama például azt tapasztalta kapcsolatfelvétel közben, hogy a méhlepénye elég száraz. Melléállított hát egy kertészt, hogy az éjjel-nappal locsolgassa (akkor is, amikor ő figyelmét a külvilágra irányítja). Legközelebbi "látogatásakor" már cserjék sarjadtak és élnék zölddé vált a fű... A pozitív eredményt az ultrahang is visszaigazolta. Egy másik anyuka azzal érkezett, hogy a bal oldali artéria szűkülete miatt a magzat vérellátása nem megfelelő a vizsgálatok tanúsága szerint. Ez a probléma - egy alapos beszélgetés, és az azt követő belső utazást követően - már a második alkalomra megszűnt.


Miért fontos ezzel foglalkozni? Azért, mert ez egy olyan alapélmény a magzat számára, ami meghatározza, hogyan szervezi később tapasztalatait. Grof perinatális (születés körüli) mátrixokat írt le, azaz 4 típusba sorolta a születés során megélt testi és lelki szinten szerzett tapasztalatokat. (Ezek közül az első a magzati lét élményvilága: kliensei nem csak jó, óceanisztikus élményeket hoztak felszínre, de fenyegetőeket, nyomasztóakat is. Ennek Grof szerint lehet konkrét oka (pl. vetélésveszély vagy abortuszkísérlet), de az anya testének mérgezettségi állapota is. (Grof, 2008)
Mivel a kapcsolatanalízis során a saját magzati élmények újraélése is megtörténik, én magam egyszerre érzékeltem kisbabámat, aki tiszta, áttetsző, fénnyel teli magzatburokban lebegett, és saját magzati énemet, amint egy "trágyalészerű" sötét, nyomasztó helyen rendkívül rossz közérzettel küszködik minden lélegzetvételért. Édesanyámtól tudom, hogy várandóssága idején egy olyan irodában dolgozott, ahol vágni lehetett a füstöt, mert abban az időben nem figyeltek oda a passzív dohányzás egészségkárosító hatására. Hogy hogyan nyilvánulhat meg egy ilyen hatás a későbbi életben? Jómagam életem egy jelentős korszakát - lelki fejlődésemnek azt a részét, ahol még szinte magzati öntudatlanságban leledztem - töltöttem láncdohányosként. Úgy tűnik, újra kellett élnem ezt az időszakot (Freud ismerte fel az ismétlési kényszert, mint öngyógyító törekvést), és kellett egyfajta lelki újjászületés (amit sok-sok önismereti munkával és természetesen rebirthing légzéssel értem el), hogy végleg le tudjam tenni a cigarettát.

Válaszom a Nők Lapjában Vekerdy rovatában

A 2011. február 23-i számban hosszan idézi Vekerdy Tamás levelemet, amelyet azt követően írtam neki, hogy egy ikerterhességből egy magzatát elveszítő, de másik egészséges gyermekét nevelő anyuka érdeklődött, hogy mit tehet a kisbaba veszteségfeldolgozása érdekében, és hol olvashat ennek utána (2011. január 19-i szám). Válaszlevelemmel az volt a célom, hogy kiegészítsem Vekerdy tanár úr válaszát a prenatális és transzperszonális pszichológia szempontjaival, illetve könyveket ajánljak a témában.

Az eredeti cikk:

A magzati és újszülöttkori fájdalomérzékelésről

Meglepetéssel - ugyanakkor örömmel - olvastam egy friss orvosi lapban (LAM, 2011. január) a fájdalomcsillapítás nem gyógyszeres lehetőségeiről kora-, és újszülöttek esetében.
Meglepetésem abból adódott, hogy miért kell vajon még mindig hosszasan taglalni, hogy az újszülöttek valóban éreznek fájdalmat (a cikk írója szerint mindössze 30 éve még érzéstelenítés nélkül végeztek sebészeti beavatkozásokat), illetve, hogy miért olyan meglepő, hogy pszichés tényezők - mint pl. a kenguru-módszerrel átadott anyai közelség - áldásosan befolyásolják a fájdalom szubjektív élményét és segítenek az organizmusnak a nyugalmi állapot visszanyerésében. Hogy mégis fontos ezeknek a cikkeknek a megjelenése, arra még nyelvész koromban szerzett tapasztalatom mutatott rá, ahol a nyelvhelyesség egyetemi szintű definíciója az volt, hogy "nyelvtanilag helyes az, ami le van írva egy nyelvtankönyvben.
Ekképpen tehát örömmel fogadtam a cikk azon megállapításait, hogy a magzatok annak ellenére képesek az ingerlésből származó információt feldolgozni és a memóriában kódolni, hogy a 29-30. hétig nem teljesen kifejlettek az idegpályák és nincs agykérgi összeköttetés az "alacsonyabb" szintű idegrendszeri vezérléstől. Nagyon fontos megállapítása az is a cikknek, hogy a korai időszakban elszenvedett fájdalmas élményeknek hosszú távú hatása van a neurobiológiai fejlődés szempontjából.
És a jelenlegi,  - remélhetően - közelgő pre-, peri-, és neonatális paradigmaváltás időszakában el kell hangoznia ilyen mondatoknak tudományos lapokban:
"Az elmúlt évek egyik legfontosabb felismerése, hogy a technikai, farmakológiai és orvosszakmai tekintetben magas színvonalú intenzív ellátás nem nélkülözheti a humán ingereket, leginkább a szülők aktív jelenlétét, részvételét az optimális fejlődési, gyógyulási folyamatban." (30.o.)

Forrás: Andrek Andrea: A fájdalom és csillapításának nem gyógyszeres lehetőségei a neonatológiai intenzív ellátásban, LAM, 2011;21(1):26-31.