Meglepetéssel - ugyanakkor örömmel - olvastam egy friss orvosi lapban (LAM, 2011. január) a fájdalomcsillapítás nem gyógyszeres lehetőségeiről kora-, és újszülöttek esetében.
Meglepetésem abból adódott, hogy miért kell vajon még mindig hosszasan taglalni, hogy az újszülöttek valóban éreznek fájdalmat (a cikk írója szerint mindössze 30 éve még érzéstelenítés nélkül végeztek sebészeti beavatkozásokat), illetve, hogy miért olyan meglepő, hogy pszichés tényezők - mint pl. a kenguru-módszerrel átadott anyai közelség - áldásosan befolyásolják a fájdalom szubjektív élményét és segítenek az organizmusnak a nyugalmi állapot visszanyerésében. Hogy mégis fontos ezeknek a cikkeknek a megjelenése, arra még nyelvész koromban szerzett tapasztalatom mutatott rá, ahol a nyelvhelyesség egyetemi szintű definíciója az volt, hogy "nyelvtanilag helyes az, ami le van írva egy nyelvtankönyvben.
Ekképpen tehát örömmel fogadtam a cikk azon megállapításait, hogy a magzatok annak ellenére képesek az ingerlésből származó információt feldolgozni és a memóriában kódolni, hogy a 29-30. hétig nem teljesen kifejlettek az idegpályák és nincs agykérgi összeköttetés az "alacsonyabb" szintű idegrendszeri vezérléstől. Nagyon fontos megállapítása az is a cikknek, hogy a korai időszakban elszenvedett fájdalmas élményeknek hosszú távú hatása van a neurobiológiai fejlődés szempontjából.
És a jelenlegi, - remélhetően - közelgő pre-, peri-, és neonatális paradigmaváltás időszakában el kell hangoznia ilyen mondatoknak tudományos lapokban:
"Az elmúlt évek egyik legfontosabb felismerése, hogy a technikai, farmakológiai és orvosszakmai tekintetben magas színvonalú intenzív ellátás nem nélkülözheti a humán ingereket, leginkább a szülők aktív jelenlétét, részvételét az optimális fejlődési, gyógyulási folyamatban." (30.o.)
Forrás: Andrek Andrea: A fájdalom és csillapításának nem gyógyszeres lehetőségei a neonatológiai intenzív ellátásban, LAM, 2011;21(1):26-31.
Meglepetésem abból adódott, hogy miért kell vajon még mindig hosszasan taglalni, hogy az újszülöttek valóban éreznek fájdalmat (a cikk írója szerint mindössze 30 éve még érzéstelenítés nélkül végeztek sebészeti beavatkozásokat), illetve, hogy miért olyan meglepő, hogy pszichés tényezők - mint pl. a kenguru-módszerrel átadott anyai közelség - áldásosan befolyásolják a fájdalom szubjektív élményét és segítenek az organizmusnak a nyugalmi állapot visszanyerésében. Hogy mégis fontos ezeknek a cikkeknek a megjelenése, arra még nyelvész koromban szerzett tapasztalatom mutatott rá, ahol a nyelvhelyesség egyetemi szintű definíciója az volt, hogy "nyelvtanilag helyes az, ami le van írva egy nyelvtankönyvben.
Ekképpen tehát örömmel fogadtam a cikk azon megállapításait, hogy a magzatok annak ellenére képesek az ingerlésből származó információt feldolgozni és a memóriában kódolni, hogy a 29-30. hétig nem teljesen kifejlettek az idegpályák és nincs agykérgi összeköttetés az "alacsonyabb" szintű idegrendszeri vezérléstől. Nagyon fontos megállapítása az is a cikknek, hogy a korai időszakban elszenvedett fájdalmas élményeknek hosszú távú hatása van a neurobiológiai fejlődés szempontjából.
És a jelenlegi, - remélhetően - közelgő pre-, peri-, és neonatális paradigmaváltás időszakában el kell hangoznia ilyen mondatoknak tudományos lapokban:
"Az elmúlt évek egyik legfontosabb felismerése, hogy a technikai, farmakológiai és orvosszakmai tekintetben magas színvonalú intenzív ellátás nem nélkülözheti a humán ingereket, leginkább a szülők aktív jelenlétét, részvételét az optimális fejlődési, gyógyulási folyamatban." (30.o.)
Forrás: Andrek Andrea: A fájdalom és csillapításának nem gyógyszeres lehetőségei a neonatológiai intenzív ellátásban, LAM, 2011;21(1):26-31.
