Válaszom a Nők Lapjában Vekerdy rovatában

A 2011. február 23-i számban hosszan idézi Vekerdy Tamás levelemet, amelyet azt követően írtam neki, hogy egy ikerterhességből egy magzatát elveszítő, de másik egészséges gyermekét nevelő anyuka érdeklődött, hogy mit tehet a kisbaba veszteségfeldolgozása érdekében, és hol olvashat ennek utána (2011. január 19-i szám). Válaszlevelemmel az volt a célom, hogy kiegészítsem Vekerdy tanár úr válaszát a prenatális és transzperszonális pszichológia szempontjaival, illetve könyveket ajánljak a témában.

Az eredeti cikk:

A magzati és újszülöttkori fájdalomérzékelésről

Meglepetéssel - ugyanakkor örömmel - olvastam egy friss orvosi lapban (LAM, 2011. január) a fájdalomcsillapítás nem gyógyszeres lehetőségeiről kora-, és újszülöttek esetében.
Meglepetésem abból adódott, hogy miért kell vajon még mindig hosszasan taglalni, hogy az újszülöttek valóban éreznek fájdalmat (a cikk írója szerint mindössze 30 éve még érzéstelenítés nélkül végeztek sebészeti beavatkozásokat), illetve, hogy miért olyan meglepő, hogy pszichés tényezők - mint pl. a kenguru-módszerrel átadott anyai közelség - áldásosan befolyásolják a fájdalom szubjektív élményét és segítenek az organizmusnak a nyugalmi állapot visszanyerésében. Hogy mégis fontos ezeknek a cikkeknek a megjelenése, arra még nyelvész koromban szerzett tapasztalatom mutatott rá, ahol a nyelvhelyesség egyetemi szintű definíciója az volt, hogy "nyelvtanilag helyes az, ami le van írva egy nyelvtankönyvben.
Ekképpen tehát örömmel fogadtam a cikk azon megállapításait, hogy a magzatok annak ellenére képesek az ingerlésből származó információt feldolgozni és a memóriában kódolni, hogy a 29-30. hétig nem teljesen kifejlettek az idegpályák és nincs agykérgi összeköttetés az "alacsonyabb" szintű idegrendszeri vezérléstől. Nagyon fontos megállapítása az is a cikknek, hogy a korai időszakban elszenvedett fájdalmas élményeknek hosszú távú hatása van a neurobiológiai fejlődés szempontjából.
És a jelenlegi,  - remélhetően - közelgő pre-, peri-, és neonatális paradigmaváltás időszakában el kell hangoznia ilyen mondatoknak tudományos lapokban:
"Az elmúlt évek egyik legfontosabb felismerése, hogy a technikai, farmakológiai és orvosszakmai tekintetben magas színvonalú intenzív ellátás nem nélkülözheti a humán ingereket, leginkább a szülők aktív jelenlétét, részvételét az optimális fejlődési, gyógyulási folyamatban." (30.o.)

Forrás: Andrek Andrea: A fájdalom és csillapításának nem gyógyszeres lehetőségei a neonatológiai intenzív ellátásban, LAM, 2011;21(1):26-31.

Hogy történik a kapcsolatanalízis? - Avagy üzenet a palackban...

Az első kapcsolatfelvétel előtt tisztázásra kerül sok olyan életrajzi adat, amely a kisbaba történetét vázolja fel nekünk (ezt a pszichológiában első interjúnak hívják). Bár a kapcsolatanalízisnek az a lényege, hogy tudattalan folyamatok is beinduljanak és feldolgozódjanak, ezzel megakadályozva, hogy feleslegesen terheljük a babánkat a saját elakadásainkkal, természetesen van szerepe és jelentősége a racionális énünk számára hozzáférhető információknak is. Családi viszonyaink, saját fogantatásunk és születésünk számbavétele, az anyasággal és a nőiséggel kapcsolatos érzések megfogalmazása egy idegen számára önmagában is nagy felismerésekhez vezethet, kicsit a kívülálló objektív rálátását adva. A kapcsolatanalitikus szakember számára is fontos információk ezek, hiszen könnyebben tudja segíteni  - és ha speciális intervencióra van szükség - irányítani kapcsolatfelvétel folyamatát. Fontos a bevezető beszélgetés a későbbiekben is, minden egyes találkozás alkalmával, mert a várandósság lefolyásával összhangban mindig új téma foglalkoztatja a kismamát. A félelmek, szorongások oldására közvetlen gyógyírt nyújthat a kapcsolatanalízis maga, ahogy a következő esetem is mutatta.

Egy 42 éves, ikreket váró kismama nagy dilemma előtt állt, hogy az egy méhlepényen, de két burkon osztozó ikrei esetében vállalja-e a nagy vetélési kockázattal járó amniocentézist. Az erről szóló beszélgetésünket követő belső utazása kapcsán az alábbi képet látta:

Középen mintha sötét süveg lenne. Úgy néz ki, mint egy cukorsüveg. Végigkopogtatom. Ez egy kupak! Pórbálom levenni, mintha már rég ott lenne, nagyon rágyógyult már a kupak... Ez egy üzenetes palack! Kibomlott az üzenet - annyit tudok csak elolvasni, hogy jó hírek...

Mondanom sem kell, hogy egy ilyen élmény nagyon nagy mértékben tudja oldani a szorongást, olyan mély szinten, amelyre a racionális meggyőzés (de akár objektív vizsgálati adatok) sem képesek.

Szüléstörténetek a Klinikáról

A TAVAM egyesület arra törekszik, hogy a kórházakban történő szüléseket háborítatlanná tegyék, kevesebb szükségtelen beavatkozással. Erre most lehetőséget kaptak egyeztetés formájában a debreceni Klinikával.
Ehhez viszont szükség lenne olyan szüléstörténetekre, amelyek a debreceni Klinikához kötődnek, olyan leírásokkal, hogy mi az, amit szerettetek volna, ha másképpen történik, amit nem hagytak, vagy nem szívleltek, legyen az bármi, testhelyzet, siettetés, oxitocin, stb. Nyugodtan ki lehet emelni, ami fontos lett volna számotokra!
Ezzel nagy segítséget nyújtanátok a Klinika Szülészeti osztályának emberibbé, anyaközpontúbbá tételében!

A történeteket a marianna.tatar@gmail.com vagy az evegvari@gmail.com oldalra küldhetitek (névvel vagy név nélkül).

Tudatos versus tudattalan szülés - lányom születésnapjára

Itt az idő, hogy beszámoljak saját szülési traumámról, hisz nem elég vizet prédikálni… :-)
Saját szülésem és gyermekem életének első hetei ugyanis messze nem úgy alakultak, ahogy azt terveztem. Ezzel a sors adott egy pofont, hogy megtanítson arra, amit elméletben hiába tudtam nagyon jól: a szülés autonóm folyamat, amelyre csak azért nem mondható, hogy tőlünk független, mert sommázata mindannak, amit a személyiségfejlődés folyamán addig elértünk az anyává válás és a test-lélek egyensúly területén.
Kismamaként előadásokat tartottam a tudatos szülésről, miközben a szülés tudatosan nem befolyásolható (és ezért a felismerésért köszönet Dr. Szeverényi Péternek). Tudattalan tényezőkkel azonban annál inkább – és ez összhangban van azzal, amit a várandósság előtti és alatti lelki munka jelentőségéről vallok.
Azt továbbra is fenntartom, amiért én előadásaimban, írásaimban kampányoltam, a szülésre való tudatos felkészülés jelentőségét. Minden szinten, akármilyen módszerekkel. Hogy ez információgyűjtés-e a szülés fiziológiai folyamatairól, a környéken működő intézmények szüléslevezetési gyakorlatáról, a lehetséges természetes fájdalomcsillapítási módszerekről, stb., vagy egy szubjektívebb lelki munka kismamajógával, kismamarelaxációval, anya-magzat kapcsolatanalízissel, mindegy. Csak ne feltartott kézzel menjünk oda, hogy majd kiszedik belőlünk a gyereket.
Azt azonban nekem is be kellett látnom, hogy ez csak egy bizonyos pontig segít minket. A test, a természet, vagy akár a sors ellenállhat minden trükknek – amiket jócskán bevetettem, higgyétek el. Este 10-kor, egész napos magzatvízcsordogálás után (de még mindig csak egyujjnyira tágulva) kikönyörögtem, hogy otthon tölthessem az éjszakát, és nem is vesztegettem az időt. Búcsúzkodtam a babámtól, a méhemtől, rebirthingeltem egész éjszaka, minek következtében 2 óra alvással sikerült bevonulnom szülni. Tágulni persze egy centit semmit tágultam. Sőt, még délután 5-kor is ugyanott tartottunk, pedig akkor már az orvosi eszköztár is bevetésre került (hormonok formájában, amit pedig mindenáron el akartam kerülni). Ekkor adtam fel, hogy én irányítsam az eseményeket és végre elkezdtem tágulni. Klára 46 órával később született meg. És csak most, egy év elteltével jelenthetem ki bátran, hogy el tudom fogadni, hogy mindez így történt.

A szabad szülésről

A blog témájából fakadóan illik állást foglalnom a Geréb Ágnes körül kialakult helyzetről. Leszögezem: nem nézek TV-t, nem olvasok újságot, úgyhogy talán nem rendelkezek minden információval, de így nem is torzít semmit a média a véleményemen.

Az egyik legfontosabb dolog, amire feltettem az életemet pszichológusként, az az, hogy lelkileg-szellemileg tegyünk meg mindent mi, felnőttek azért a kis emberért, aki hozzánk születik. Ez pszichológiai prevenció, ha úgy tetszik: minden, amit teszünk (már pre-, és perinatálisan is), rajta hagyja a lenyomatát a formálódó emberi lelken, még ha az nem is teljesen tiszta lap. Ez óriási felelősség.
A születés életünk legfontosabb eseménye, és nem mindegy, hogyan zajlik. Emiatt fontosnak tartom az anyák azon jogát, hogy ők dönthessék el, hogy gyermeküknek milyen születésélményt adnak (természetesen addig a határig, ameddig ez rajtuk múlik).
Én magam kórházban szültem. Nem az egészségügyi kockázatok miatt, hanem mérlegre téve azt a pszichológiai stresszt, amely az intézményes , illetve az otthon szülés során érhet minket. Arra az eredményre jutottam, hogy konfliktusmentesebb első napjai lesznek gyermekemnek ebben a világban, ha kórházban szülöm meg. A jelenleg zajló események ezt igazolják. Nagyon sajnálom, hogy így van.

Ui: Számomra a megoldás egy olyan kórházi szülés lenne, amely szemléletében (és nem a berendezési tárgyakban) hasonlítana az otthonszülésre. De a demonstrációk most a szabad szülésválasztásról szólnak és ezt, mint jogot, én magam is támogatom.

Kapcsolatanalízis versus pszichoanalízis

Az anya-magzat kapcsolatanalízis nem pszichoanalízis. A képzés során deklarált cél volt, hogy a várandós mamáknak támogatást nyújtsunk ahhoz, hogy magzatukkal kapcsolatba léphessenek - egy sokkal mélyebb szinten, mint amire egyedül képesek lennének -, de nem végzünk feltáró terápiát. Nem kell attól tartani, amitől egy kismama ír:

...nagyon nem szeretném túllihegni a babavárást,és nagyon mélyen szántó lelki analízist végezni!
Félek, ha mindent a gyökerénél meg akarok érteni, parázni fogok jóval több mindenen, mit érzek, mit nem érzek, csak egy kis beszélgetésre vágynék, nem a múltamban gyökerező problémák, régi szülőkonfliktusok előszedésére, stb. szóval nem akarom túlanalizálni magunkat, inkább megmaradnék az ösztönösség szintjén…

A pszichológiai munka mindig "szerződéskötéssel" kezdődik. Ez azt jelenti, hogy meg lehet határozni - így, ahogy ez a kismama tette - hogy mit szeretne és mit nem.
Azon kívül, hogy ezt a pszichológus maximálisan tiszteletben tartja, és nem fog "vájkálni", az emberi psziché is úgy van kitalálva, hogy nem látja meg azt, amit nem akar. Ezt önvédelmi mechanizmusnak hívják, és nagyon (néha túl jól :-) ) működik.