A csecsemőkutatások az alábbiak szerint módosították elképzelésünket a korai személyiségfejlődésről:
Mindez azért érdekes számunkra, anya-magzat kapcsolatanalízissel foglalkozók számára, mert összhangban van azzal az intelligens magzat-képpel, ami munkánk alapja. Elég nagy ellentmondás lenne aközött, ha arra bátorítanánk a kismamákat, hogy bátran merjék megtapasztalni kisbabák egyéniségét, hogy megtapasztalhassa elkülönültségét (Raffai szerint ez prevenciós jelleggel megakadályozza a későbbi pszichotikus zavarokat, így a differenciálódás elősegítése az anya-magzat kapcsolatanalízis egyik legfontosabb célja), és aközött, hogy a klasszikus pszichoanalitikus elméletek (pl. Mahler) szerint a baba első hónapjaiban vagy egyáltalán nincs tudatában létezésének és a környezetével való kapcsolatnak (autisztikus fázis), vagy össze van olvadva az anyával (szimbiózis). Ha a mahleri elmélet megállná a helyét, a babának születésekor vissza kellene zuhannia a fejlődésben (jó nagyot!). Szerencsére a mai kutatási eredmények inkább a fenti idézetben foglaltakat igazolják, tehát van értelme fejleszteni a baba önérzékelését és kapcsolati mintázatait már odabent az anyaméhben is.„A csecsemők születésüktől fogva kezdik tapasztalni bontakozó önérzékelésüket (sense of self). Eleve úgy vannak megszerkesztve, hogy tudomást szerezhessenek az önszervező folyamatokról. Sohasem élnek át olyan időszakot, amelyben önmaguk s mások nem különülnek el. Sem a kezdet kezdetén, sem a csecsemőkor bármely időpontjában nem keverik össze magukat a másik személlyel. Arra is fel vannak készítve, hogy különlegesen érzékenyek legyenek a külső társas eseményekre, és sohasem élnek át autisztikus jellegű korszakot.A 2-6. hónapig tartó időszak alatt a csecsemők megszilárdítják önmaguk bensejének (szelfmagjuknak) érzetét, mint különálló, összetartozó, körülhatárolt, fizikális egységet, amely a saját hatóerő, a saját érzelmek és az időbeli folytonosság érzékelésével jár együtt. Nincs olyan szakasz, amelyet valamiféle szimbiózis jellemez. A durván 9-18. hónapig tartó életszakasz elsődlegesen nem arra szolgál, hogy a függetlenség vagy az autonómia vagy az individuáció fejlődésbeli feladatát megoldja – vagyis hogy a gyermek elszakadjon és megszabaduljon az elsődleges gondviselőtől. Ugyanilyen mértékben szolgálja azt, hogy valaki mással interszubjektív egyesülést keressen és teremtsen, amiben ebben az életkorban nyílik lehetősége. Ez a folyamat annak felismerését jelenti, hogy az ember szubjektív élete - lelki tartalmai és érzelmi sajátságai megoszthatók másokkal. Miközben tehát az elkülönülés sikeresen folyhat a személyes tapasztalatszerzés egyes területein, ugyanabban az időben a másikkal való együttlét új formái is fejlődésnek indulnak a szelfmagunkról szerzett tapasztalat, a szelfélmény más tartományaiban.” (Stern: A csecsemő személyközi világa, 19-20. o.)
