Terhességem 5 hónapjától kapcsolatanalízisbe jártam Végvári Edit pszichológushoz Debrecenbe. Erről a módszerről a Lelki köldökzsinór című könyvben olvastam. Úgy döntöttem, hogy én is részt kívánok venni kisbabámmal az analízisen, annak okán, hogy terhességem sokára, ill. nehezen jött össze, az ezzel járó herce-hurca már jócskán megviselt lelkileg. Nem szerettem volna, hogy ez gyermekemre rossz hatással legyen.Első sorban a születéssel kapcsolatos élményeinket írom le:
Miután a fiam méretei elérték a természetes születéshez kritikusnak ítélt értékeket, a kiírt időpont előtt egy nappal programozott császármetszésre került sor, melyre a kapcsolatanalízis során használt szöveg elmondásával ugyancsak felkészítettük Őt.
Mikor Magort kiemelték egyből felsírt, csak éppen hiányzott a sírásából az a kétségbeesett hang, amit hallhattam az utána világra érkezett csecsemők sírásában, amíg 12 órán át az őrzőben kellett feküdnöm.
A fiam délelőtt 11.21-kor született, 3700 gramm, és 52 cm volt, Apgar értéke 10/10. Ahogy engem kitoltak a műtőből (20 perc) behozták hozzám, és óriási cuppogásba kezdett, egyből kértem, hogy had tegyem a mellemre, és azonnal szopcsizott is, sajnos akkor még nem nagyon volt mit, de Ő szorgalmas volt.:) Mozognom nem lehetett, így ölbe venni sem tudtam rendesen, Ő pedig állandóan nyújtogatta fel a fejét felém, mintha meg akart volna nézni magának...Összességében este nyolcig egy szemet sem aludt, akárhányszor behozták hozzám a kis szeme ki volt "támasztva", és akkurátusan szemlélte a körülötte levő világot, amiről már sokat meséltem neki az analízis során.
Minden szakember (védőnő, orvos), aki eddig látta, megjegyezte, hogy Magor nagyon "figyelmes" gyermek, kifejezetten orientált.
Amikor hazaérkeztünk a kórházból nagyon jó volt végre hárman lenni! Elmaradt az az "idegen -érzés", ill. kétségbeesés, amiről nekem sok kismama beszélt. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy (most is:) ott van velünk Magor fiunk.
Az egészet egybevéve, az első hónapon túl, azt állítom, hogy nagyon szerencsés vagyok! A gyermekem hihetetlenül nyugodt és ezt a nyugalmat sugározza felénk is. Magabiztos, hiszen tudja hová érkezett, mert megmutathattam neki egy csomó mindent a terápia segítségével. Szinte sosem sír (pedig sokat van ébren), inkább egy-két "kurjantással" jelzi, ha valamire szüksége van. A szemcseppentést, orrtisztítást is hang nélkül tűri. A rendszeres időközönkénti etetésnek köszönhetően,- amit Magor szintén nagyon jól fogadott -, az éjjeli felkelések száma két és fél hét után kettőről egyre redukálódott.
"Sikerünket" én annak tudom be, hogy nagyon hamar kiépült köztünk a bizalmi viszony, hiszen nem voltunk egymás számára idegenek, mindenki tudta mire számíthat a másiktól. Egy hét alatt rájöttünk pl., hogy mi az ami "bejön" Magornak, és mi az ami nem.
Első gyermekes anyukaként elmondhatom, hogy nehezen mertem elhinni, hogy ilyen olajozottan, boldogan, és kipihenten is lehet csinálni az első heteket, hiszen az embert a terhessége alatt szinte csak rémtörténetekkel traktálják.
Az Editkével folytatott közös munkát nem lehet elégszer megköszönni, az eredmények önmagukért szólnak, így bíztatok mindenkit, hogy ha teheti, drága, és felesleges kelengyeholmik helyett erre a hihetetlenül érdekes, és hasznos lelki felkészülésre/felkészítésre költsön.
Sűrű köszönet Vágvári Edit pszichológusnak, sok sikert, és egészséget kívánok mindenkinek! Emese
Miután a fiam méretei elérték a természetes születéshez kritikusnak ítélt értékeket, a kiírt időpont előtt egy nappal programozott császármetszésre került sor, melyre a kapcsolatanalízis során használt szöveg elmondásával ugyancsak felkészítettük Őt.
Mikor Magort kiemelték egyből felsírt, csak éppen hiányzott a sírásából az a kétségbeesett hang, amit hallhattam az utána világra érkezett csecsemők sírásában, amíg 12 órán át az őrzőben kellett feküdnöm.
A fiam délelőtt 11.21-kor született, 3700 gramm, és 52 cm volt, Apgar értéke 10/10. Ahogy engem kitoltak a műtőből (20 perc) behozták hozzám, és óriási cuppogásba kezdett, egyből kértem, hogy had tegyem a mellemre, és azonnal szopcsizott is, sajnos akkor még nem nagyon volt mit, de Ő szorgalmas volt.:) Mozognom nem lehetett, így ölbe venni sem tudtam rendesen, Ő pedig állandóan nyújtogatta fel a fejét felém, mintha meg akart volna nézni magának...Összességében este nyolcig egy szemet sem aludt, akárhányszor behozták hozzám a kis szeme ki volt "támasztva", és akkurátusan szemlélte a körülötte levő világot, amiről már sokat meséltem neki az analízis során.
Minden szakember (védőnő, orvos), aki eddig látta, megjegyezte, hogy Magor nagyon "figyelmes" gyermek, kifejezetten orientált.
Amikor hazaérkeztünk a kórházból nagyon jó volt végre hárman lenni! Elmaradt az az "idegen -érzés", ill. kétségbeesés, amiről nekem sok kismama beszélt. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy (most is:) ott van velünk Magor fiunk.
Az egészet egybevéve, az első hónapon túl, azt állítom, hogy nagyon szerencsés vagyok! A gyermekem hihetetlenül nyugodt és ezt a nyugalmat sugározza felénk is. Magabiztos, hiszen tudja hová érkezett, mert megmutathattam neki egy csomó mindent a terápia segítségével. Szinte sosem sír (pedig sokat van ébren), inkább egy-két "kurjantással" jelzi, ha valamire szüksége van. A szemcseppentést, orrtisztítást is hang nélkül tűri. A rendszeres időközönkénti etetésnek köszönhetően,- amit Magor szintén nagyon jól fogadott -, az éjjeli felkelések száma két és fél hét után kettőről egyre redukálódott.
"Sikerünket" én annak tudom be, hogy nagyon hamar kiépült köztünk a bizalmi viszony, hiszen nem voltunk egymás számára idegenek, mindenki tudta mire számíthat a másiktól. Egy hét alatt rájöttünk pl., hogy mi az ami "bejön" Magornak, és mi az ami nem.
Első gyermekes anyukaként elmondhatom, hogy nehezen mertem elhinni, hogy ilyen olajozottan, boldogan, és kipihenten is lehet csinálni az első heteket, hiszen az embert a terhessége alatt szinte csak rémtörténetekkel traktálják.
Az Editkével folytatott közös munkát nem lehet elégszer megköszönni, az eredmények önmagukért szólnak, így bíztatok mindenkit, hogy ha teheti, drága, és felesleges kelengyeholmik helyett erre a hihetetlenül érdekes, és hasznos lelki felkészülésre/felkészítésre költsön.
Sűrű köszönet Vágvári Edit pszichológusnak, sok sikert, és egészséget kívánok mindenkinek! Emese
