Kapcsolatanalízis versus pszichoanalízis

Az anya-magzat kapcsolatanalízis nem pszichoanalízis. A képzés során deklarált cél volt, hogy a várandós mamáknak támogatást nyújtsunk ahhoz, hogy magzatukkal kapcsolatba léphessenek - egy sokkal mélyebb szinten, mint amire egyedül képesek lennének -, de nem végzünk feltáró terápiát. Nem kell attól tartani, amitől egy kismama ír:

...nagyon nem szeretném túllihegni a babavárást,és nagyon mélyen szántó lelki analízist végezni!
Félek, ha mindent a gyökerénél meg akarok érteni, parázni fogok jóval több mindenen, mit érzek, mit nem érzek, csak egy kis beszélgetésre vágynék, nem a múltamban gyökerező problémák, régi szülőkonfliktusok előszedésére, stb. szóval nem akarom túlanalizálni magunkat, inkább megmaradnék az ösztönösség szintjén…

A pszichológiai munka mindig "szerződéskötéssel" kezdődik. Ez azt jelenti, hogy meg lehet határozni - így, ahogy ez a kismama tette - hogy mit szeretne és mit nem.
Azon kívül, hogy ezt a pszichológus maximálisan tiszteletben tartja, és nem fog "vájkálni", az emberi psziché is úgy van kitalálva, hogy nem látja meg azt, amit nem akar. Ezt önvédelmi mechanizmusnak hívják, és nagyon (néha túl jól :-) ) működik.

A magzat (és a gyermek) önálló lény

Az anya-magzat kapcsolatanalízis egyik (áttételes, de nagyon fontos) célja, hogy lehetővé tegye a gyermek differenciálódását az anyától. Sokan nem értik, miért van szükség erre, hiszen hagyományos elképzeléseinkben az anya és gyermeke szimbiózisáról beszélünk (sok klasszikus elméletalkotó is jóval a születés utánra teszi az önálló individuum kialakulását, igaz, a mai csecsemőkutatások, pl. Stern munkássága, azt igazolja, hogy a gyermek kezdettől fogva szuverén lény).
Auhagen-Stephanos, egy német pszichoanalitikusnő - terméketlen nőkkel folytatott munkája során - megfigyelte, hogy a fogantatás útjában álló nagyon fontos tényező, ha a leendő anya nem vált le saját édesanyjáról. Ez legtöbbször annak eredménye, hogy nem saját jogon született, hanem hogy valamilyen célt szolgáljanak az anya életében. Legyen az a kistestvérek nevelésének átvétele vagy egy meghalt testvér pótlása, az anya depressziójának elmulasztása, közös, hogy nem veszik figyelembe saját szükségleteiket és a szeretetért cserébe nyújtaniuk kell valamit.

Újra a terméketlenség lelki hátteréről

Ute Auhagen-Stephanos pszichoanalitikus több éves tapasztalatait így foglalja össze:
Saját tapasztalata szerint pszichoszomatikus sterilitás esetén az élet személyes kérdést intéz a kliens felé. A teherbe esés képtelensége csak egy tünet, mely a test és lélek, férfi és nő, belső világ és külvilág közötti konfliktust jelzi. Ez mindig egyéni és a személyiség különböző szintjein, a személyiségfejlődés különböző pontjain jelentkezhet. Épp ezért a zavar megjelenési formája is egyéni, és a megoldásnak is annak kell lennie. Meglátása szerint a funkcionális meddőség transzgenerációs probléma, azaz a zavar gyökere a korábbi generációknál található. Ezek a nők olyan örökséget kaptak, mely megakadályozza őket az élet továbbadásában. Nem elég tehát csak a páciensre koncentrálni, hanem meg kell vizsgálni azt a külső-belső környezetet, amelybe született. Fontos akár a nagyszülők története is, nem csak a szülőké, tehát jóval a születés előtti időkre érdemes visszatekinteni.

Az elengedés szerepe a termékenységben

Az elengedés azért fontos, mert a teremtés alapállapota az üresség. Ahol nincs semmi, ott lehet valami. Az infertilitással küzdő nők a belső ürességgel járó fájdalmat a külső – az orvosi beavatkozásokkal járó – fájdalommal helyettesítik, mert pusztítónak érzik a belső folyamatokkal való szembenézést. Pedig ez elengedhetetlennek tűnik.
Kétségtelen, hogy az elengedés nem könnyű, hiszen a gyermektelenséget gyakran büntetésként élik meg a fogamzásképtelen nők, és az ezzel összefüggésben meglévő (tudattalan) bűntudat nem engedi meg, hogy élvezni tudják az életet gyermek nélkül.(Auhagen-Stephanos, 2007)

Ranschburg és Vekerdy az intrauterén élet jelentőségéről

A 2010. május 22-én megrendezett Életre való gyermek konferencián Dr. Ranschburg Jenő a kapcsolati krízisek gyerekre gyakorolt hatásáról beszélve hangsúlyozta, hogy a szülők válása magzati korban a legkárosabb a gyerekre nézve, hiszen az anya frusztráltsága és stresszes állapota miatt nem rendelkezik azokkal a szabad vegyértékekkel, amely a gyermek iránti szeretetteljes odafigyelést lehetővé tenné. Ennek pedig messzemenő - akár pszichopátiáig vezető - következményei lehetnek.
Dr. Vekerdy Tamás az agresszió frusztrációs hátterével kapcsolatban kifejtette, hogy az első frusztráló élmények már magzatként meghatározóak lehetnek, ha a baba felé elvárásokat fogalmazunk meg, mint például "csak olyan ne legyen, mint én" vagy "remélem, olyan lesz, mint én". A cél az, hangsúlyozta, hogy a gyermek önmaga lehessen és ehhez mi, szülők, ehhez a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk.

Nem öntudatlan babák

Íme egy újabb tudományos bizonyíték amellett, hogy az újszülöttek nem tehetetlen vegetatív lények, akikkel mindegy, mi történik, úgysem érzékelik. Bár a kísérlet egy egyszerű kondicionálásos feladatra vonatkozott, messzemenő következtetéseket vonhatunk le belőle - a gyermek szívja magába a körülötte lévő világot, tehát egyáltalán nem mindegy, milyen bánásmódban részesül (pl. élete első óráit is édesanyja mellett töltheti-e).

Miről szól egy gyerek?

 (Festmény: Helen Nelson-Reed)

Naomi Wolf (2001) Misconceptions című könyvében így ír:

Abban a hiszemben éltem, hogy egyszerűen lesz egy gyerekünk. De kiderült, hogy a kisbabák nagyon sok minden mást is képviselnek, sok absztrakt fogalmat is, úgy mint szabadság, vagyon, értékek, életmód, identitás.

Ute Auhagen-Stephanos, meddőséggel foglalkozó szakember is azt hangsúlyozza (2007), hogy a pszichoterápia célja nem a gyermek "rendelésre szállítása", hanem a pár segítése abban, hogy feltárják, számukra mit jelent egy gyermek, milyen értékek fűződnek náluk a gyermekvállaláshoz.