Az anya-magzat kapcsolatanalízis általam alkotott
meghatározása a következő: Módosult tudatállapotban végzett egyéni pszichés
munka, melynek során a kismama speciális szempontból (a várandósága kapcsán)
lép kapcsolatba a tudattalan folyamataival annak érdekében, hogy az anyasága
kibontakoztatása mentén megismerje a kisbabáját, és kölcsönös kommunikációval
ezt a kapcsolatot folyamatosan építse és a magzat személyiségfejlődését
elősegítse.
A baba-mama kapcsolat az anya intrapszichés konfliktusainak,
elakadásainak a feloldódása mentén fejlődik, ezáltal valódi ismerkedés
történik, nem az anyai vágyak és fantáziák kivetítéséről van szó. Ezeknek a
projekcióknak a felismerése és visszavonása kívülálló szakember segítségét igénylik.
Szupportív, azaz támogató folyamatról van szó, nem feltáró
terápiáról: Az anya-magzat kapcsolatanalízis egyrészt rendkívüli „lehetőség a
tudattalan folyamatok korrekciójára, az anya és magzata kapcsolatának
fejlesztésére és az analízisben résztvevők személyiségének fejlesztésére”
(Gergely, 2008), ugyanakkor sok mindent nem most kell/lehet megoldani.
A módosult tudatállapotban végzett munka azért játszik
központi szerepet a módszerben, mert az anya testérzetek formájában tárolt
magzati élményeihez csak így lehet hozzáférni. Különbség van az intrauterin
analógiás gondolkodás és az extrauterin kognitív gondolkodás között: későbbi
életünkben képtelenek vagyunk szándékosan reprodukálni az eme időszakból
származó emlékeinket. Az emlékek testi szinten léteznek, ám tudatos dekódolásuk
közvetlenül nem lehetséges. (Tassin, 1998, idézi Blazy, 1998; Raffai, 1999) Az anya
és magzata között mediátorként működnek azon testérzetek, melyek az anya saját
intrauterin életének élményvilágát is magukba foglalják. Ezek a testérzetek
aztán áttevődnek a magzatra, mint fizikai reprezentációk és így adják szelfünk
magjait. (Raffai, 1995, 1999).
