A kapcsolatfelvétel saját belső MUNKA

A Lelki köldökzsinórból idézném Gombocz Judit kismama élményeit:

"...hát, nagyon nehezen indult be nekem! A Raffai már az elején elmondta, nehogy arra számítsak, hogy az egészet megoldja, tehát az én munkám lesz. Ezzel együtt, emlékszem rá, hogy nagyon próbáltam támaszkodni rá, tehát abszolút tőle vártam a segítséget. Az elején ezért nem is ment a kapcsolatlétesítés, nem tudtunk összekapcsolódni az Álmossal. Azóta is, ha valamelyik lapban olvasok erről cikket, ezek általában mindig valami extra, a halandó számára hihetetlen történésre vonatkoznak, és az az oldala van kidomborítva a dolognak, hogy fantasztikusan könnyű, hogy rögtön konkrét kapcsolat jön létre. Ha tudná az, aki olvassa, hogy nem erről van szó, hanem igenis nagyon komoly belső munkáról! Ezek a cikkek túlságosan sztorisak, túl attraktívak. Tehát nem azt adják vissza, amiről ez az egész szól, hogy nagyon kemény saját akarat kell hozzá." (140.o.)

Természetesen nem a kedvét akartam elvenni senkinek. Sőt, épp arra akartam rámutatni, hogy a kapcsolatfelvétellel lehet egyedül is próbálkozni, ha valakinek nincs rá lehetősége, hogy szakembert keressen fel ezzel - mert ami történik nem a terapeután múlik...!
Természetesen sokat segít a pszichológus, már egyáltalán abban, hogyan induljunk el; támogatása segít leküzdeni a bizonytalanságból eredő szorongást, és segít feldogozni a felmerülő képeket, gondolatokat, érzéseket - de mindezt a háttérből teszi. A főszereplő a kisbaba és a mama!

A babának is kell pszichoterápia?

A válaszom nem azért "igen", mert pszichológus vagyok (:-)), hanem azért, mert magzati korban is érheti trauma a babát, amelyben szükségük van segítségre.

Természetesen mindenki története egyedi, de van két klasszikus, sokakat érintő helyzet, amelyet kezelni kell valahogyan: az egyik a méh emlékezete, amely számon tartja a korábbi abortuszokat, vetéléseket, a másik azon ikerterhességek, ahol csak egy baba marad életben.

Feldmár Andrásnál találkoztam először azzal a tapasztalattal, hogy a baba érzékeli volt testvérét az anyaméhben - és ha a testvér története csúfan ért véget, bizony átéli ő is azt a bizonytalanságot és félelemet, hogy így járhat. A magzatukkal kommunikáló anyák lelki szemei előtt is megjelenik az elvesztett gyermek(ek) árnya, és bizony ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit. Leginkább azt, amit minden bizonytalanság esetén - mindenekelőtt biztosítani őket a szeretetünkről és védelmünkről, és elmagyarázni neki, hogy ő az ő sorsa nem ez...

A kutatások azt mutatják, hogy a terhességek akár 80%-a (!) ikerterhességnek indul. Nem nehéz elképzelni, milyen megterhelő élmény lehet egy bébinek, ha testvére egyszer csak meghal mellőle. Hidas és Raffai (2002) beszámolnak arról, hogy az ilyen terhességből született személyek később "mély veszteség- kétségbeesés- és dühérzést élnek meg".
Jó okom van azt feltételezni, hogy nekem is volt ikertestvérem - és 34 éves koromig ez a lehetőség egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben. Kétségtelen viszont, hogy jellemezte életemet egész kora gyerekkorom óta az az érzelmi minta, hogy hirtelen jelentkező, pánikszerű rohamokkal kezdtem aggódni szeretteimért. Néha betört a tudatomba az a gondolat, hogy egyik pillanatról a másikra meghalhat a húgom, anyám, vagy a barátom, és ez az érzés teljesen letepert. Mígnem egyszer - módosult tudatállapotban, ld. rebirthingdebrecen.blogspot.com - ehhez a félelemhez kapcsolódóan megjelent előttem egy töpörödött, láthatóan sérült magzat képe, akihez - éreztem - nagyon szoros szálak fűztek. Ezen ülés óta aggodalmam szeretteimért kizárólag egészséges mértekben áll fenn, az irracionális, zokogásig fajuló képzelgések mindenféle baleset képeiről teljesen eltűntek...

Egy megható történet a magzatok emocionális érzékenységéről

Zinnel (2005) könyvében idéz Hellinger "A forrás nem kérdezi, merre visza az út" könyvéből:

"Egy doktornő meséli el, hogy utolsóként született gyermekei egypetéjű ikrek voltak, és az egyik fiú a terhesség 6. hónapjában meghalt: 'A férjem és én láttuk az ultrahangon, hogy a haldokló gyermek szívhangjai egyre gyengébbek. Az élő gyermek karjába vette ikertestvérét és nem engedte el, amíg meg nem halt. Azután visszahúzódott a másik oldalra. (...) Az életben maradt gyermek sohasem lépett be abba a térbe, ahol korábban a testvére volt. Ezt lehetett látni, mert a terhesség olyan előrehaladott volt. A pocakom egyszerűen az egyik oldalra lógott, mert az életben maradt gyermek nem foglalta el azt a helyet, amit a testvére foglalt el korábban." (140-141.o.)

Milyen a jó anya?

Egyrészt elég "elég-jó" anyának lenni. Elfogadni a tökéletlenségünket, emberi mivoltunkból adódóan, ambivalens értéseinket a teljesen új felelősség súlya alatt és következetlenségünket, az egymással konfliktusban álló szerepeink miatt, amely egyszer szeretni, másszor nevelni vágyik.

Azért is elég épp olyan anyának lenni, amelyre képesek vagyunk, mert a személyiség kongruenciájánál a baba számára nincs fontosabb(azaz hogy úgy cselekszünk, ahogy érzünk, valódi énünknek megfelelően reagálunk).
Arról nem is beszélve, hogy esetleg az a lélek, aki minket választott szülőnek, pontosan tudta, mire vállalkozik...

De egy dolgot érdemes észben tartani. Az anyai felelősség - Fromm szerint - nem csak a gondoskodásban, de az életöröm átadásában is rejlik. A tejjel-mézzel folyó kánaánra utalva Fekete Anna így ír:
"A tej a szeretet első aspektusának, azaz a törődésnek (...) a jelképe. A méz az élet édességét jelképezi, az élet szeretetét és az életben levés boldogságát. A legtöbb anya képes rá, hogy 'tejet' adjon, de csak kevesen tudnak 'mézet' is adni. Hogy mézet adhasson, ahhoz az anyának nemcsak 'jó anyának', hanem boldog embernek is kell lennie - és ez már keveseknek sikerül. A gyerekre tett hatást aligha lehet eltúlozni."

Hát mindig az én vesszőparipámnál lyukadok ki... :-) Annál, hogy dolgoznunk kell magunkon - a gyermekünkért (is).

A kapcsolatanalízis haszna - aktív kontroll

„A magzati kommunikáció képes az anyák vagy a babák biológiai rendszerében beálló kedvezőtlen változások megállítására, visszafordítására is. Ha úgy tetszik, ezzel a módszerrel méhen belül lehetséges lélektani úton operálni. Például a kapcsolatanalízisben a kismama magzata fájdalmat jelzett az egyik veséje felől. Másnap ultrahangon kiderült, hogy a baba veséje tele van cisztával. Az orvosi konzílium úgy döntött, hogy a baba születése után megoperálják, esetleg ki is veszik a veséjét. Ám az édesanya ekkor megkezdte a baba mentális gyógyítását. Két hét múlva jelentős javulást, újabb két hét elteltével a vese gyógyulását mutatta ki az ultrahang. Ugyancsak mentális úton lehetséges pl. az elöregedett placenta teljes regenerálása, s ma már hétköznapi dolognak számít a méhszájra húzódó placenta helyretétele is lélektani technikákkal, elhárítva a császármetszés veszélyét.” (Párbeszéd az anyaméhben, FITT MAMA, 2004. március/április, 46-47.o.)

A kapcsolatanalízis haszna - a baba szempontjából

Ismét más forrából:

„Az ún. kapcsolatanalízissel született babáknak stabil én-határaik alakulnak ki, így később sokkal védettebbek lesznek a pszichoszomatikus megbetegedésekkel szemben, elsődleges nyeresége pedig az, hogy megteremti egy autonóm, kreatív személyiségfejlődés alapjait. Tudományos kutatások igazolják, hogy a magzatok pszichikuma már kezdettől működik és fejlődik, tehát a magzat megérzi, hogy édesanyja várja-e őt, vagy nem kívánt gyermekként fog megszületni.” (Párbeszéd az anyaméhben, FITT MAMA, 2004. március/április, 46-47.o.)

Hogyan zajlik a kapcsolatfelvétel?

A kapcsolatfelvétel a babával relaxált állapotban történik, melynek során az első lépés az anyaméhvel való kapcsolat megtalálása. Megtaláljuk (néha ez is kihívás), megsimogatjuk, majd megkérjük a méhet, hogy engedjen be minket annak érdekében, hogy elérhessük a gyermeket. A méh külön entitás, az első információt az ő állapotáról kapjuk - esetleges problémák, elakadások már itt kiderülhetnek.
A terapeuta elsősorban kísérő-támogató (klasszikus analitikus helyzetben esetleg értelmező) szerepet tölt be, beavatkozása csak érzelmileg igen megterhelő tartalmak felbukkanása esetén szükséges. A mamák választhatnak, hogy folyamatosan beszámolnak a felbukkanó érzetekről, képekről, vagy csak utólag adnak-e összefoglalást.
A fokozatosság rituálé jelleget ölt, amely a kapcsolatfelvételt lezáró elköszönésben is megnyilvánul.